szigorítás
Szigorításokat vezetnek be Európa második legfertőzöttebb fővárosában, Brüsszelben
Szigorú intézkedéseket léptetnek életbe Belgiumban. A legtöbb korlátozásra a fővárosban lehet számítani. Brüsszelben rettentően megnőtt a fertőzöttek száma, Madrid után a második legfertőzöttebb európai főváros – számolt be a V4NA hírügynökség.Egyre kevesebben hordanak maszkot a BKK járatain; eközben Karácsony valódi lépések helyett inkább szívecskéket gyűjt a Facebookon
Repkednek a Facebook-posztok, de Karácsony Gergely valahogy nem ugrott rá arra a témára, hogy a BKK járatain lazul a fegyelem, egyre kevesebben hordanak az arcuk eltakarására alkalmas eszközt, maszkot vagy sálat. A BKK-val egyszer már megjárta a főpolgármester; a szép szavak és a menekülés nagymestere a tettek mezején most sem vitézkedik, pedig mindenki örülne, ha a budapesti közösségi közlekedés járatai nem járványközvetítő szerepet töltenének be. Márpedig Karácsony nem lép, nem szankcionál, nem szigorít, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint pedig a maszkot viselők aránya már csak 60-90 százalék között mozog. Mit tehet ilyenkor a nagy kék testvér, hogy segíthet ilyenkor egy Facebook-sirám, ha más eszköz nincs a kézben?Kocsis: a pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat
A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Balkáni koronavírus-körkép: Szerbiában újra korlátozásokat vezetnek be, Montenegróban újra volt halálos áldozata a fertőzésnek
A fertőzöttek számának növekedése miatt ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket Szerbiában, Montenegróban viszont egyelőre nem terveznek új korlátozásokat annak ellenére, hogy hosszú idő után ismét volt halálos áldozata a koronavírus-járványnak.Olaszországban április 13-ig meghosszabbítják a korlátozó intézkedéseket
Április 13-áig meghosszabbítja az olasz kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket - jelentette be szerdán Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter. Olaszországban március 10-től kezdtek életbe léptetni szigorú járványellenes óvintézkedéseket: bezártak az iskolák, a nem létfontosságú árucikkeket forgalmazó boltokat és a gyárakat, betiltották a rendezvényeket, illetve utazási tilalmat vezettek be. A vesztegzár miatt az olaszok három hete csak munkavégzés céljából, illetve élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése miatt hagyhatják el otthonaikat.Belgiumban korlátozzák a kijárást, Ukrajnában tovább nőtt a fertőzöttek száma
A belga kormány kedd este kijárási korlátozásokat rendelt el az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lelassítása végett - írja a helyi sajtó.Kocsis Máté: Támogatjuk a feltételes szabadság szigorítását, a börtönbiznisz felszámolását
A Fidesz-KDNP támogatni fogja a feltételes szabadlábra bocsátás szigorítására és a börtönbiznisz felszámolására vonatkozó igazságügyi minisztériumi előterjesztéseket, amelyek a tavaszi ülésszakban kerülnek majd az Országgyűlés elé – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön, Balatonfüreden, a kormánypártok kihelyezett frakcióülését követő sajtótájékoztatón.Ismét felfegyverzik az erdészeket Romániában
A bukaresti parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek halált okozó fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is azokat; az erről szóló jogszabály-módosítást szerdán egyhangúlag szavazta meg a bukaresti képviselőház. November elején több ezer tüntető vonult utcára Bukarestben és Románia más nagyvárosaiban környezetvédő szervezetek felhívására, hogy a törvénytelen erdőirtások és az erdészek elleni egyre gyakoribb erőszak miatt tiltakozzon. Az utóbbi időben a fatolvajok kilencvenszer támadták meg a szolgálatot teljesítő erdészeket, akik negyven esetben kórházi kezelésre szorultak, hatan pedig életükkel fizettek, amikor illegális szállítmányokat próbáltak megállítani.Határozottan fellép a kormány a kuruzslók, áldoktorok ellen
A kormány elkötelezett abban, hogy a magyar emberek a lehető legjobb egészségügyi szolgáltatásban részesülhessenek, ezért a betegek védelme érdekében fellép a gyógyulni vágyókat megtévesztő, sok esetben haszonleső áldoktorok ellen. A kuruzslók tevékenységének visszaszorítását célozza az a törvényjavaslat is, amelyet kedden nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az Országgyűlésnek – olvasható a tárca az MTI Sajtószolgálatához eljuttatott közleményében.Ajánljuk még