Pesti Srácok

Kocsis: a pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat

null

A pedofil bűncselekmények kapcsán nincs bocsánat, nem lehet megértés - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Kocsis Máté - a gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt - Kaleta Gábor volt perui nagykövet tettéről azt mondta, hogy az ügy rávilágított arra, hogy a jelenlegi szabályozás nem mindig megfelelő, illetve elég nagy a bírói mérlegelés lehetősége. Hangsúlyozta, hogy átfogó problémáról van szó, nem egy konkrét szexuális bűncselekmény történt egy vagy több gyermek sérelmére, hanem az elkövető számítógépén találtak több ezer fényképet.

- emelte ki. Kocsis Máté szerint átfogó jogszabály-módosítási csomagra van szükség, minden olyan gyermekvédelmi szabályt, vonatkozó jogszabályt át kell nézni, amely segíti azt, hogy a pedofil bűncselekmények - legyenek azok közvetett vagy közvetlen módon elkövetettek - elkövetőit elriasszák. A pedofil bűncselekmények azok, ahol önmagában a gondolat is büntetendő kellene, hogy legyen - fogalmazott a frakcióvezető. Kitért arra, hogy a gyermekek az internet térhódításával olyan veszélyben vannak, amit sokan nem is tudnak felmérni. Ezért - két kisgyermek apjaként - számos más szülőhöz hasonlóan maga is ragaszkodik ahhoz, hogy azok, akik pedofil bűncselekményre képesek vagy ilyen fényképeket használnak fel saját célokra, minél előbb minél szigorúbban az igazságszolgáltatás elé kerüljenek.

PestiSracok facebook image

Kocsis Máté problémásnak nevezte azt is, hogy Kaleta Gábor ügyében a bírósági ítélet miért ennyire gyenge, és az ügyészség miért nem fellebbezett súlyosbításért. Ezek mind olyan kérdések, amiket körül kell járni, és a legnagyobb figyelemmel kell megalkotni majd az új szabályokat - hangsúlyozta. Felvetette, hogy ha szükséges, akkor ki kell zárni bizonyos esetekben a bírói mérlegelés lehetőségét, mert abban nincs vita, hogy ez az ítélet mindenkit felháborított, aki jóérzésű ember.

Az irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoportba számos gyermekvédelmi szakembert, szakjogászt, büntetőjogi szakjogászt, az illetékes minisztériumok vezetőit, munkatársait, illetve a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportjainak kompetens politikusait is bevonják. Kocsis Máté szerint körülbelül egytucat jogszabályt kell érinteni, amelyeket nemcsak egy ügy kapcsán tekintenek át, hanem egy átfogóbb, szélesebb körű gyermekvédelmi csomag részeként. Emlékeztetett, hogy az elmúlt években már születtek jogszabályok ebben a tárgyban. Példaként említette, hogy 2014-ben a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében kizárták az elévülési időt, illetve születtek arra is jogszabály-módosítások, hogy ha valaki gyermekekkel kapcsolatos munkát végez, és ilyen minőségben követi el ezeket a bűncselekményeket, azokat végleges hatállyal el lehessen tiltani a foglalkozásuktól. Azonban egyrészt ezekben az ügyekben is megmaradt a bírói mérlegelés lehetősége, másrészt sokkal szélesebb a probléma, minthogy erre leegyszerűsítsék. Sokan és sokat fognak azon dolgozni, hogy a gyermekek védelme szempontjából minden területre kiterjedő szabályozást alkossanak meg - ígérte Kocsis Máté.

A műsorban arról is beszéltek, hogy annak kapcsán is történt jogszabálymódosítás, amikor a közelmúltban egy börtönből szabadult apa a láthatáson megölte gyermekeit. Az élet gyorsan változik, és olyan sok veszélynek vannak mind erkölcsi, mind pedig fizikai értelemben kitéve a gyermekek, hogy ezekre folyamatosan reagálni kell - jelentette ki Kocsis Máté. Szomorú tendenciának nevezte, hogy a világ durvul, és "egyre betegebb" történeteket hallani. Ezzel szemben a jog eszközével védekezni kell, a parlamentnek nincs más választása, mint hogy folyamatosan szigorít - hangsúlyozta Kocsis Máté.

Forrás: MTI, kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.