szijjártó péter
Több, mint ezernégyszáz beruházást támogatott a kormány 2020-ban
A kormány tavaly tavasszal elindított beruházásösztönzési programja keretében 1430 beruházás jött létre vagy kezdődött el 2020-ban Magyarországon – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Tamási-Hús Kft. beruházásait bejelentő sajtótájékoztatón, pénteken, Tamásiban.Szijjártó: a gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban
A közös érdekek felismerésén alapuló gyakorlati sikerek a bizalomépítést szolgálják a magyar-román kapcsolatokban, ami a nemzeti közösségek jogaihoz kapcsolódó kényes témák esetében is megnöveli a siker reményét – hangsúlyozta Szijjártó Péter csütörtökön, Bukarestben, ahol az új román kormány több tagjával találkozott.Magyar vállalatokat segít külföldi beruházások létrehozásában a kormány
Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az oklevélátadási ünnepségen, Budapesten.Szijjártó Péter leleplezte a kínai vakcináról álhíreket terjesztő Népszavát
A külgazdasági és külügyminisztert sajtótájékoztatón a Népszava által lehozott hírekről is kérdezték, miszerint a beérkezett vakcinák dokumentációi hiányosak, így elfogadtatásuk kitolódhat. Szijjártó Péter válaszában kihangsúlyozta, hogy az említett dokumentumok már decemberben megérkeztek, így az említett vádak alaptalanok.Szijjártó Péter: Magyarország sokat nyert az üzbég kapcsolatok megerősítésével
Magyarország sokat nyert azzal, hogy a közép-ázsiai együttműködésekkel együtt megerősítette az üzbég kapcsolatait – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután hivatalában fogadta Üzbegisztán miniszterelnök-helyettesét, Szardor Umurzakovot.Szijjártó: a kormány minden feltételt biztosít a magyar-üzbég gazdasági együttműködéshez
A kormány minden pénzügyi és intézményi feltételt biztosít ahhoz, hogy tovább fejlődjön a magyar-üzbég gazdasági együttműködés – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a két ország üzleti fórumának szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter közölte, hogy az EXIM százmillió dolláros keretet tart fönn a Magyarország és Üzbegisztán közötti külkereskedelemre, vegyesvállalatok működtetésére, közös pályázatokra harmadik piacokon.Szijjártó után most Várhelyi Olivér is felkerült az "Ukrajna ellenségeit" listázó honlapra
Várhelyi Olivér uniós szomszédságpolitikai és bővítési biztos is felkerült az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapjára – hozta nyilvánosságra kedden a Kárpáthír.com.Szijjártó Péter: az eddigi legnagyobb magyar technológiai export valósul meg az indonéziai beruházással
Az eddigi legnagyobb magyar technológiai export valósul meg azzal, hogy a Roatex Zrt. mint tendernyertes százhárommilliárd forintos beruházással kiépítheti és tíz éven át koncesszióban üzemeltetheti az indonéziai autópálya-díjbeszedő rendszert – közölte Jakartában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatali partnerével közösen tartott sajtótájékoztatóján kedden.Szijjártó Péter: a vállaltnál korábban és több vakcina érkezik Magyarországra Kínából (Videó!)
A szerződésben vállaltnál korábban és több koronavírus elleni vakcina érkezik Magyarországra Kínából – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter a videóban azt mondta, hogy a szerződés szerint február végéig félmillió kínai vakcina érkezett volna Magyarországra, de most, február közepén ötszázötvenezer vakcinát szállítanak.Ajánljuk még

















