szijjártó péter
A biztonságos és kedvező árú földgázszállításról írt alá megállapodást Magyarország és a Gazprom
Kiegészítő kereskedelmi szerződést írt alá a magyar MVM és az orosz Gazprom vállalat, aminek köszönhetően továbbra is versenyképes áron érkezik majd az orosz földgáz Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.Szijjártó Péter: a Gazprommal való együttműködés nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti
A magyar állam feladatának és kötelességének tekintjük, hogy az ország energiaellátása hosszú távon biztosított, az ára pedig versenyképes legyen, a Gazprommal való együttműködés pedig nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórum 2024 csütörtöki plenáris ülésén. Hozzátette: a gázszállítóval kötött hosszú távú szerződés és a további kereskedelmi szerződések alapján a magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.Szijjártó Péter a Mandinernek: Identitásbeli kérdéseinkbe vágtak bele, de túl vagyunk ezeken az ügyeken
"Kár tagadni, hogy ebben az esztendőben értek minket olyan kihívások, amelyekre nem voltunk felkészülve. Ezek az események érzékelhetően rosszulestek a jobboldalnak, mivel alapvető, identitásbeli kérdéseinkbe vágtak bele, és teret adtak arra, hogy ellenfeleink megkérdőjelezzék az őszinte szándékainkat, amelyek a kormányzás elmúlt tizennégy évében vezényeltek minket. Úgy látom azonban, hogy túl vagyunk ezeken az eseményeken" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mandinernek adott interjúban.Szijjártó: meg kell akadályozni egy újabb gazdasági hidegháború kitörését
Meg kell akadályozni egy újabb gazdasági hidegháború kitörését, az ugyanis hazánk számára rendkívül ártalmas lenne, a kormány ezért ehelyett továbbra is a konnektivitás, az összeköttetések pártján áll - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.Szijjártó Péter: újabb magyar állampolgárt evakuáltunk Libanonból
Sikeresen lezárult egy újabb magyar állampolgár kimenekítése Libanonból, ezúttal egy Szerbia vezette evakuációs művelet keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este Budapesten.Szijjártó Péter: nincs akadály a magyar-szerb vállalatközi kapcsolatok további fejlesztése előtt
A magyar és a szerb kormány problémamentes együttműködése biztosítja a lehetőséget arra, hogy ne legyen akadály a vállalatközi együttműködések felépítésében sem - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.Szijjártó Péter elmondta, hogy hazánkat miért nem érinti az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának várható leállítása
Magyarországot nem érinti az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának várható leállítása, hiszen mára hazánk ellátása döntően a Török Áramlat nevű vezetéken keresztül zajlik - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.Szijjártó Péter: Magyarország kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést indít Egyenlítői-Guineával
Magyarország kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést indít Egyenlítői-Guineával, amelynek négy fő területe a gazdaság, az energia, a vízügy és az oktatás lesz - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Malabóban.Egyenlítői-Guineában tárgyalt Szijjártó Péter
Gazdasági, energetikai, vízügyi és oktatási együttműködésről tárgyalt Szijjártó Péter Egyenlítői-Guineában. A külgazdasági-, és külügyminiszter személyében első alkalommal tárgyalt magyar külügyminiszter az afrikai országban, amely egyben a kelet-afrikai országok gazdasági szervezetének központja is.Ajánljuk még

















