színház
Máté Gábor nem kíván részt venni Eszenyi Enikő lincselésében
Az ATV munkatársa több olyan színházi vezetőt is megkeresett, akik támogatóként szerepelnek Eszenyi Enikő azon anyagában, amivel ismét megpályázta a Vígszínház igazgatói székét – írta meg az Index. A lap cikke szerint az elmúlt napokban egyre több szakmabéli vallott arról, hogy milyen nehéz és emberpróbáló volt együtt dolgozni Eszenyi Enikővel, és társulati szavazáson a legtöbben ellene voksoltak.Mégis enyém, tiéd, miénket játszik a DK irányította főváros a színházakkal
„Elutasítjuk a mi színházunk – ti színházatok rendszert, mert minden színház a budapesti polgároké” – füllentette korábban Gy. Németh Erzsébet budapesti kultúrkomisszár és Niedermüller Péter rettenetes képződmény, a Fővárosi Közgyűlés színházakért felelős bizottságának elnöke. Ebből – jó bolsevik szokás szerint, amikor az ellenfelet vádolják azzal, amit ők cselekszenek – az valósult meg, hogy létrejönnek a „mi színházaink”, ami kizárólag a fővárosé, átadnak színházakat az államnak, és talán marad pár, kevésbé izgalmas falat, ami közös finanszírozásban marad.Macronnak menekülnie kellett a színházból, amit megrohamoztak a tüntetők
Sietősen távoznia kellett Emmanuel Macron francia elnöknek péntek este Párizsban egy színházi előadásról, miután tüntetők megpróbáltak behatolni a színházba – írta internetes felületén a Le Figaro című napilap.Quimby, Lovasi, meg mindenféle csepűrágók
Nincs olyan, hogy konzervatív színház, a színház mindig liberális, tudtuk meg a múlt hétvégén lezajlott tüntetés során Galambos Péter, világhírű magyar politikafilozófustól szinkronszínésztől. Ezt persze eddig is tudtuk: a művészet (valamint a sajtó és a humor) mindig baloldali.Egy másik budapesti színházból már korábban kitiltották Gothárt
Nem a Katona József volt az első színház, amelyik úgy döntött, hogy viselkedése miatt megválik Gothár Pétertől – tudta meg a Ripost. A lap információi szerint korábban egy másik színház igazgatója is eltávolította a rendezőt, mert fellázadt a rendező ellen a társulat.Kálomista a Szabadfogásban: A kormány lépjen fel a színésznövendékek szexuális zaklatása ellen (Videóval!)
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen uralkodó belterjes viszonyokról beszélt Kálomista Gábor Gothár Péter szexuális zaklatási botránya kapcsán a Hír TV Szabadfogás című műsorában (20:00-tól). A filmproducer a műsorban arról beszélt, hogy teljesen abszurd, hogy egy belső kör vizsgálódik az ügyben, és nem a fenntartó rendelt el egy azonnali vizsgálatot. A belső körök belterjessége miatt ideje lenne állami szinten átvilágítani a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói gárdáját.Ajánljuk még