szlovákia
A szlovák parlament elnöke hazája Orbán-Putyin-paktum szerinti „felparcellázásától” retteg
Újságírók és parlamenti képviselők után a szlovák állam egyik legfontosabb közjogi méltósága, a parlament elnöke, Boris Kollár is arról beszélt, hogy Orbán Viktor Putyin segítségével „felparcellázza” majd Szlovákiát - írja mandiner.hu.Szlovákia hajlandó rubellel fizetni az orosz gázért
Szlovákia szükség esetén inkább vállalja a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, és rubelben egyenlíti ki az orosz gázimportot, mintsem ártson saját gazdaságának – jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter, aki kiemelte, hogy Szlovákia gázimportjának 85 százalékát jelenleg Oroszországból kapja.Robert Fico szerint Zelenszkij mindenkibe belerúg, aki nem támogatja száz százalékra Ukrajna kívánságait
Robert Fico volt szlovák kormányfő közösségi oldalán bírálta a szlovákiai ukrán nagykövetet, Jurij Muskát, amiért a Smer, az egyik legnagyobb támogatottságú szlovák párt hozzáállását az Ukrajnába irányuló fegyverszállításhoz a nagyhatalmak Csehszlovákiához való 1938-as viszonyulásához hasonlította.Akciócsoportot működtettek a szlovákok a nemzetiségi alapú földelkobzásokra
A Szlovák Földalap konkrét akciócsoportot működtetett, amelyek gyorsított eljárásban kutatták fel és bírálták el a nemzetiségi alapon elkobozható földeket – derült ki abból az interjúból, amelyet Bugár Viktor szakjogásszal készített nemrégiben a ma7.sk felividéki hírportál. Mint ismert, Szlovákiát már az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta a Beneš-dekrétumok alkalmazása miatt, ennek dacára az utóbbi években tovább folytatódtak a földelkobzások, amelyek kizárólag a kisebbségeket érintették. Hiába állítja Szlovákia, hogy a szélső nacionalista Beneš-dekrétumok már pusztán a múlt részét képezik, a gyakorlatban az azokra való hivatkozással bárkinek elvehették/elvehetik a földjeit, ha kiderül, hogy felmenőit egyszer már az ország ellenségének nyilvánította az állam, pusztán azért, mert magyarok voltak.Naponta két és fél tonna kénesen bűzölgő zagy ömölhet hetek óta a Sajóba – Ökológiai katasztrófa fenyegeti a folyót
Több mint két hete szivárog vörös színű iszappal kevert szennyvíz az alsósajói vasércbányából a Sajóba. A szennyezettség teljes kipusztulással fenyegeti a folyó állat- és növényvilágát. Az ügyben a szlovák hatóságok már megkezdték az intézkedést. Portálunk felvette a kapcsolatot a magyarországi illetékesekkel is, akik már mozgósították saját mérőcsapataikat. A helyszínen fotókat és drónfelvételeket is készítő Orosz Örs portálunknak arról beszélt, hogy kénesen gőzölgő forró zagy ömlik a Sajóba, szlovák sajtóinformációk pedig már megerősítették nemcsak a szennyeződés tényét, de annak mértékét is megbecsülték: eszerint napi két és fél tonna szennyeződés kerülhet a folyóba.Čaputová csalódást okozott – Bolondok napjától érvényes a felvidéki magyarság kettős állampolgárságának tilalmát megerősítő törvény
Miközben a közvélemény Ukrajna orosz megszállására koncentrál, Zuzana Čaputová szlovák államfő suttyomban aláírta a felvidéki magyarság kettős állampolgárságának tilalmát megerősítő törvényt, holott lehetősége lett volna a diszkirminatív tövénymódosítást az alkotmánybíróság elé terjeszteni. A Felvidék magyarsága nem minden alap nélkül reménykedett abban, hogy Čaputová nem írja alá előzetes normakontroll nélkül a törvénymódosítást, hiszen többször hangoztatta: államfői munkája során az asszimiláció, a kettős állampolgárság, a kétnyelvűség és az oktatási jogok kérdését tekinti kiemelt prioritásnak. Szlovákiában Bolondok napján lép életbe a törvénymódosítás, amely a szélsőséges Robert Fico, Ján Slota és Vladimír Mečiar terhes öröksége.Lomnici: Szlovákia továbbra is semmibe veszi az Európai Bizottságot
Az Európai Bizottság továbbra sem tud érvényt szerezni a határozatainak, de amennyiben nem a bevándorlásról vagy az LMBTQ-jogokról van szó, látszólag nem is akar, így maradhat továbbra is – immáron három éve – a jogfosztó szlovák állampolgársági törvény.Fekete nap a felvidéki magyarok számára – Tilos marad a kettős állampolgárság a magyar kisebbség számára
Február 16-a fekete nap a felvidéki magyarság számára, a jelenlegi kormánykoalíció ugyanis bevégezte, amit a szélsőséges Robert Fico Ján Slotával és Vladimír Mečiarral 12 évvel ezelőtt elkezdett – így kommentálta a felvidéki magyar pártok közös platformja, hogy a szlovák parlament döntése értelmében továbbra is tilos a magyar állampolgárság felvétele a magyar nemzetiségűek számára, mert ezzel elvesztik szlovák állampolgárságukat. 2010. május 26-a délelőttjén a magyar Országgyűlés elsöprő többséggel fogadta el a kettős állampolgárság könnyítéséről szóló törvényjavaslatot, erre azonban még aznap délután "hisztérikusan" reagált a szlovák parlament, elzárva a felvidéki magyarokat a Kárpát-medence magyarságának közjogi egységétől...Akitől még nem vették el a földjét, majd elveszik most – Hiába buktak le egész Európa előtt, Szlovákiában tovább zajlik a magyar földek kisajátítása
Hiába, hogy 2020-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát, amiért a kollektív bűnösség elvét érvényesítve, a Beneš-dekrétumokra való hivatkozással próbálta elkobozni egy felvidéki magyar földjeit, ez nem rengette meg a szlovák állami gépezetet, amely állhatatos munkával ügyködik a magyarlakta vidékek földjeinek „konfiskálásán”. A Szlovák Földalap nemrégiben nyilvánosságra került jelentésre szerint az utóbbi években tömegével és kirívóan nagy értékben sajátított ki a szlovák állam földeket, mindezt kijavítandó adminisztrációs hibaként magyarázva. Az ügy pikantériája, hogy a Szlovák Földalapot korábban évekig a markában tartó Szlovák Nemzeti Párt képviselői még csak nem is ebbe, hanem a korrupcióba buktak bele. A felvidéki magyar pártokat tömörítő Szövetség - Összefogás Platform hétfői sajtótájékoztatóját követően Mózes Szabolcs úgy fogalmazott: ezeket a földeket most, a XXI. században kobozzák el a Beneš-dektétumok alapján, azaz, akitől valami oknál fogva nem vették el a földjeit annak idején, attól elveszik most.Ajánljuk még

















