szlovákia
Továbbra is az intenzív osztályon kezelik a szlovák miniszterelnököt
Továbbra is a besztercebányai Roosevelt kórház intenzív osztályán kezelik a szerdán lőfegyveres merényletben súlyosan megsebesült Robert Fico szlovák miniszterelnököt - közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya pénteken.A sima háború már kevés, előre a vallásháborúba!
Immár több szálon fut a Robert Fico elleni szerdai merénylet ügye, hiszen van maga a lövöldözés és a merénylő igencsak zavaros személye, akit mindenki a saját politikai meggyőződése szerint próbál belegyömöszölni valamilyen skatulyába, holott a legvalószínűbb elsődleges magyarázat, hogy nem teljesen épeszű, és ennyire megbolondította a médiából nagykanállal behabzsolt gyűlölet. A másik történetszál a politikusoké, akik a kormányoldalon haragszanak, az ellenzéki oldalon pedig általános felelősséget próbálnak megállapítani a merényletért. A harmadik szál pedig a közvélemény amúgy sem rózsás lelki-szellemi állapota, amelyre még egy jókora lapáttal rátesz ez a történet. Utóbbi pedig Magyarországon is jócskán hat, ráadásul ezelőtt sem volt ismeretlen.Szijjártó Péter telefonon érdeklődött Robert Fico állapotáról
A Robert Fico elleni, politikai motivációjú merénylet egy súlyos támadás a szlovák demokrácia, valamint a népakaraton alapuló szuverén szlovák politika ellen - írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután péntek reggel telefonon érdeklődött Peter Zigánál, a szlovák parlament ideiglenes elnökénél a szerdán meglőtt szlovák kormányfő állapotáról.Így próbálják csillapítani a helyzetet Szlovákiában Pellegriniék
Zuzana Čaputová államfő Peter Pellegrinivel közösen meghívta az elnöki palotába az összes parlamenti párt elnökét, hogy lecsillapítsák a feszült helyzetet az országban - írja a Mandiner.Menczer Tamás: egy olyan miniszterelnök maradt, aki akcióképes és meg tudja védeni a békét (Videó)
A kormánypártok kommunikációs igazgatója egy fórumon reagált a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletre.Hírzárlat van érvényben, a szlovák rendőrség nem ad tájékoztatást Robert Ficóval kapcsolatban
A szlovák rendőrség nem ad tájékoztatást Robert Fico miniszterelnökkel kapcsolatban. A rendőrfőkapitányság arra a kérte a sajtót, hogy a főügyészséghez forduljanak a kérdéseikkel. Teljes hírzárlat van érvényben, nem árulják el, kezdeményezték-e a merénylő letartóztatását. Arról viszont szó volt, hogy miként szivároghatott ki a felvétel, amelyen a támadó az indítékáról beszél, illetve egy álhírt is cáfoltak – írja az Infostart.Fatális hibát követett el Fico biztonsági szolgálata – állítja Dunaszerdahely volt rendőrfőnöke
Az egész biztonsági szolgálat hibázott. Fatális hibát követtek el. Leggyakrabban a rutinszerűvé váló munkavégzés vezet ilyen incidenshez – fogalmazott Both Péter, volt dunaszerdahelyi rendőrfőnök. A Napunk portálnak adott interjúban rámutatott, hogy Robert Fico miniszterelnök testőrsége teljesen lefagyott a támadás pillanataiban, pedig épp az lett volna a dolguk, hogy azonnal reagáljanak.GEOrgPOLITIKA – Hibázhattak Robert Fico személyvédői?
A 71 éves Juraj Cintula által leadott lövések láthatóan sokkolták a kormányvédelmi kommandó tagjait. A személyvédelemmel megbízott rendőröket a felállított kordon akadályozta meg a gyors reagálásban. Az elkövető a kordon túloldalán állt és azt hitték, hogy ő is csak kezet akar rázni a szlovák miniszterelnökkel. Feltételezhető, hogy az idős férfit a testőrök nem tekintették veszélyforrásnak.Ajánljuk még

















