szociális ellátórendszer
A baloldal azt hangoztatja, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, de valójában négyszer annyit költenek erre a területre
Hamis az az állítás, hogy az állam kivonul a szociális ágazatból, hiszen a kormányzat ma négyszer annyit költ szociális ellátásra és gyermekvédelemre, mint 2010-ben – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyaron, hétfőn.Még tart a szerda a Parlamentben – A kormány szerint elsősorban az egyén felelős a szociális helyzetéért, ezen huszonkét órán keresztül akadt ki az ellenzék
Jócskán elhúzódott a még szerdán megkezdett vita a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról kapcsán, mivel annak egyik pontjában az állam kiemeli: mindenki saját maga felelős szociális állapotáért, és amennyiben azt nem tudja maga garantálni, akkor a hozzátartozók kötelesek erre. Az ellenzék ezt annyira nem tudta megemészteni, hogy mintegy huszonkét órán keresztül felszólalásokkal „akadályozták” a vita lezárását.Tarlós István: Budapesten csak az a hajléktalan nem részesül emberi ellátásban, aki visszautasítja azt (PS-MOZI!)
Október 15. a hazai hajléktalanellátás történetének egyik mérföldköve, ugyanis ezen a napon lépett élet az az Alaptörvény-módosítás, amely országosan tiltja a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Az új szabályok értelmében, ha 90 napon belül háromszor is figyelmeztetnek a rendőrök egy hajléktalan embert amiatt, mert közterületen él, szabálysértési eljárást indítanak ellene.1600 téli többlet-férőhellyel és több, mint kilenc milliárddal készül a kormány a 2018-as téli időszakra
Alig több, mint fél hónapjuk maradt hátra a hajléktalanoknak, és onnantól tilos lesz közterületen életvitelszerűen élniük; ezt a módosítást még júniusban szavazta meg a parlament - fogalmaz szerdai cikkében az atv.hu. A portál saját forrásaira hivatkozva a helyzettel kapcsolatban azt írja: nagy a bizonytalanság a területen, hiszen nemcsak a helyzet rendezését segítő forrásokban nincs megegyezés, de a „célokban" sem. A PestiSrácok.hu az október 15-én életbe lépő rendelet kapcsán megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a hajléktalanellátásban csak krízisidőszaknak nevezett periódusra hogyan készült az állam 2018-ban.Magyarországra költözne a pedofil migráns
Találkozott az M1 riportere Németországban egy olyan szír férfivel, aki két feleségével és hat gyerekével él együtt. Három évvel ezelőtt, a nagy bevándorlóhullám idején jutott el Németországba. Írni és olvasni még nem tud, egyelőre nem dolgozik, hanem segélyekből él. Azt azonban nem tudja pontosan, hogy mennyi pénzt kap. Az Ahmad nevű férfit többen is feljelentették már, ugyanis második felesége mindössze 13 éves volt, amikor összeházasodtak.Ajánljuk még












