Pesti Srácok

Tarlós István: Budapesten csak az a hajléktalan nem részesül emberi ellátásban, aki visszautasítja azt (PS-MOZI!)

Október 15. a hazai hajléktalanellátás történetének egyik mérföldköve, ugyanis ezen a napon lépett élet az az Alaptörvény-módosítás, amely országosan tiltja a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Az új szabályok értelmében, ha 90 napon belül háromszor is figyelmeztetnek a rendőrök egy hajléktalan embert amiatt, mert közterületen él, szabálysértési eljárást indítanak ellene.

Az új szabályozás életbelépése óta eltelt több, mint egy hónap, így portálunk egy teljes körképet készített arról, hogyan működik az új rendelkezés. Videónkban több szempontból vizsgáljuk a kérdéskört, ugyanis kíváncsiak voltunk elsősorban arra, hogy a főváros lakossága mit érzékel a változásból. Sokan elmondták azt, hogy helyesnek vagy helytelennek ítélik az eljárásmódot, illetve egyéb megoldási lehetőségeket is felvázoltak.

A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott Tarlós István, Budapest főpolgármestere is, aki az interjúban részletesen vázolta, hogyan készül a főváros a megnövekedett ellátási igényre, például a hajléktalanszállók színvonalának javításával, a férőhelyek bővítésével vagy új egészségügyi intézetek létrehozásával. A városvezető hangsúlyozta, hogy szociális alapon kívánják rendezni a hajléktalanok helyzetét:

PestiSracok facebook image

A szakmai munkába is szerettünk volna bepillantást nyerni, így megkerestük a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Rimaszombati úti Szociális Központját, ahol nappali és éjszakai melegedőben fogadják a fedél nélkülieket. Itt Biró Szabolcs intézményvezető vezetett körbe minket, és mesélt többek közt arról, hogy milyen ellátással várják a rászorulókat, milyen indokokkal nem mennek be a melegedőkbe a hajléktalanok, de bemutatta azt a befogadó állomást, amelyet egy üresen álló, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő iskola tornatermében alakítottak ki. Itt csak azokat fogadják, akiknek az október 15-én életbe lépett szabályozás miatt azonnali elhelyezésre van szüksége.

Figyelmükbe ajánljuk korábbi tényfeltáró videónkatis, amelyben arra kerestük a választ, hogy vajon a hajléktalanokkal élő állatok sorsa mi lesz abban az esetben, ha a gazdát a háromszori figyelmeztetés után eljárás alá vonják.

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Ragács András

Vezető kép: Horváth Péter Gyula- PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.