szoledar
Bahmuti gyerekek meggyilkolását vallotta be két Wagner-zsoldos egy orosz jogvédőnek
Két egykori Wagner-zsoldos mindennél kegyetlenebb bűntetteket ismertek be nyugati védőernyő alatt dolgozó jogvédőknek. Sokakban kételyeket vethet fel a hír, mindenesetre tény, hogy az egykori zsoldosok nyíltan vállalják a bestiális tettek elkövetését.Ukrajna elismerte Szoledar elvesztését
Az ukrán erők kivonultak a kelet-ukrajnai Szoledarból – jelentette be szerdán Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője az ukrán rádió szerint.Így működik az orosz hadsereg riválisának számító Wagner-csoport
Hosszú idő óta az első orosz siker Szoledar városának elfoglalása, amelyet a magánhadseregnek számító Wagner-csoport ért el, ezért az ukránok szerint lassan az orosz hadsereg riválisává növi ki magát. Ugyanakkor részletek derültek ki azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen, embertelen stratégia szerint működik ez a privát fegyveres csoport.Szinte semmi sem maradt a több hónapos ostrom után a kelet-ukrajnai Szoledar városából (videó)
Több hónapos ostrom után, bő egy hete foglalták el a kelet-ukrajnai Soledart az orosz csapatok az ukránoktól. Azóta több videó is kikerült, az alábbi felvételek mutatják, hogy a hosszas harcok után mennyi maradt a városból.Rengeteg elesett katonát hagytak hátra a Szoledarból elmenekülő ukrán csapatok (VIDEÓ 18+)
A Telexnek ma már sikerült egy huszárvágással, forráskritika nélkül olyan emészthetetlen propagandát az olvasók elé tárni, amit már a szélsőséges ukránok sem hisznek el, miszerint az oroszok nem foglalták el Szoledar városát, eszerint az ukrán csapatok kezében vannak a peremkerületek is, nem csak bányászváros. Az igazság azonban az, hogy nem csupán Szoledar, hanem már a következő település is az oroszok kezén van, a Szoledartól nyugatra fekvő Sil városa. Közben egyre több felvétel érkezik a városból, az első jelentések szerint százával hagyták hátra elesett bajtársaik holttestét a menekülő ukránok a gyors visszavonulás közepette. Vigyázat, felkavaró felvételek, melyek az orosz televízió szerint Szoledarban készültek, a véres ostromot követően!Ismét alternatív valóságban a Telex, lassan már az ukránok is elismerik, amit ők még mindig tagadnak
Lassan egy éve tart az orosz-ukrán háború, az online sajtó pedig igyekszik minél naprakészebb lenni, hiszen csak úgy özönlenek a háborús hírek a frontról és a hátországból. Valljuk be, ez is egy hírverseny, ahol fontos a jó forrás és fontosak a meghökkentő hírek. Ebben benne van a hiba lehetősége is, de az átlátszó hazugság sulykolása már nem. A Telex, aki magát közszolgálatinak hazudja és függetlennek, sőt objektívnek állítja be, nap mint nap lejáratja magát és elénk tárja, hogy milyen az igazi balliberális cselédsajtó. Ezt pedig az orosz-ukrán háború "bemutatásában" is bebizonyítják. Legutóbb olyan hírt tettek ki a Szoledar környéki harcokról, amit már maguk az ukránok se nagyon bizonygatnak. Az agymosás folytatódik.Ukrán védelmi miniszter: Ukrajna "gyakorlatilag" már NATO-tag
Ukrajna "gyakorlatilag" már NATO-tag, még ha jogilag nem is tekinthető az atlanti szövetség tagjának – mondta pénteken az ukrán védelmi miniszter. Olekszij Reznyikov a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak adott interjúban úgy fogalmazott: Ukrajnát "de facto" NATO-taggá teszti az, hogy megvan az ennek megfelelő fegyverzete, és e fegyvereket használni is tudja.Befejezettnek nyilvánította Szoledar bevételét az orosz védelmi tárca
Csütörtök este befejeződött a sikeres támadó műveletek folytatása szempontjából fontos Szoledar város "felszabadítása" – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.Szoledar nyugati része is orosz kézre került, a városban még van szórványos ellenállás
Szoledar város nyugati része is az orosz hadsereg ellenőrzése alá került, de az ukrán erők szórványos ellenállását nem sikerült felszámolni – jelentette ki Andrej Bajevszkij, a donyecki "népi milícia" alezredese, helyi parlamenti képviselő csütörtökön, a Szolovjov Live médiacsatornán.Ajánljuk még