szrtájk
Krománybukkantó gigaszRtájkok - Ezekkel az eseményekkel fogják szórakoztatni az országot az igazi demokraták
Szabadkőműves kézjelek, szrtájkok, blokádok, élő közvetítések közintézmények padlójáról - összeszedtük, hogy az elkövetkezendő napokban hány kormánybuktató gigatünti lesz csak a fővárosban. Hadházy Bernadett és Széll Ákos szerdán a Legfőbb Ügyészségre mennek aludni, pénteken pedig megbénul a főváros - csak hogy néhány eseményt említsünk. Úgy tűnik, Orbán minden másodpercben megbukhat, sőt, már meg is bukott, most csomagolja a hátizsákjába a szent svájcisapkát, és repül vele Putyin lábához zsámolynak. Rejtélyes okból mégsem állt le az ország a szombati Szrtájktól (PS-videó és Képgaléria)
Hihetetlen, de még a szombatra meghirdetett Országos Szrtájkot is túlélte a kormány, pedig a kabinet újabb megbuktatásának erőfeszítéseiben majdnem annyian vettek részt országszerte, mint ahányan egy hónapja még összegyűltek a Kossuth téren. A PestiSrácok.hu stábja a Várkert Bazárnál követte figyelemmel, hogy miként szökkennek szárba a Mesterterv burjánzó hajtásai, amelyeknek a jelek szerint akkora hatása volt, mint a metró közlekedésének pénteki blokkolása, amelyet végül senki nem vett észre. Munkatársaink elmerészkedtek a frontvonal legveszélyesebb szakaszára, a Lánchídra is, ahol a ligetvédők csaknem magukhoz ragadták a kormányzást, de aztán mégsem. Mégis csináltak botrányt a szrtájkolók, a ligetvédők azonban elveszítették az újragondolt lánchidi csatácskát (PS-videó!)
Kistüntit szerveztek a nagytüntire szombaton kora este a ligetvédők, akik elégedetlenek lehettek a Várkert Bazárhoz szervezett falunap eredményeivel, ezért távozásuk után ötvenen, vagy talán százan letáboroztak a Lánchíd pesti hídfőjénél, hogy onnan buktassák meg Orbán Viktort. A korábbiakhoz hasonlóan profi módon intézkedő rendőrség több tucatszor felszólította a kritikus tömeget, hogy hagyják el a területet, és adják azt a forgalomnak, de a demonstrálók jogászkurzusa hamar elhitette az erre fogékonyakkal, hogy alkotmányos jogukban áll az úttesten fetrengeni. A skandálók parlamentere nem túl nagy meglepetésre Antal Nikoletta – mozgalmi nevén Nikó – lett az önjelölés után, az árnyékkormány belügyminiszteri posztjának várományosa olyan érvekkel igyekezett a forradalmárok oldalára átállítani a marcona rendőröket, hogy azok f...szopó hülye g...k, de a marcona rendőrök valamiért mégsem álltak át. Ájllon le az orgász, kezdőjdön a Szrtájk! – Élő közvetítés 14 órától a PS-en a szombati tüntetésekről
Újabb állomásához érkezik szombaton Magyarország legújabb tömegsport-mozgalma, a januári hidegben sétálás és skandálás. Az ellenzéki pártok és egyéb alakulatok, illetve a szakszervezetek által gründolt tüntetés ezúttal országos lesz, mivel Budapesten kívül az összes megyeszékhelyen is demonstrációkat szerveztek a tiltakozók. Az „Álljon le az ország!”-szlogen jegyében több helyen forgalomlassító útlezárásokat hirdettek meg, ennek főpróbája lehetett a pénteken a fővárosi West End-hez szervezett gigadugó-generátor, amelynek hét unatkozó aktivistája semmilyen módon nem zavarta meg a Váci út megszokott közlekedését. Hasonló eredménnyel járt pénteken a metró utasforgalmát blokkoló ellenzéki akció, amelyet sem az utasok, sem a BKK szakemberei nem vettek észre. A forradalmi hangulatot vélhetőleg nem acélozza az sem, hogy a Szél Bernadett - Hadházy Ákos komikus páros is otthagyta már az MTVA épületét, és a több napig tartó rendhagyó vadkempingezés után hazamentek zoknit stoppolni és bugyit mosni. Budapesten négy helyszínen – a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a Szabadság híd pesti hídfőjénél és a Gundel étteremnél – gyülekeznek déltől a tüntetők, akik különféle útvonalakon – így igyekeznek megbénítani a főváros közlekedését – mindannyian a Clark Ádám térre vonulnak. A Lánchíd tövében kivetítőkön mutatják majd be a vidéki demonstrációk eseményeit, és olvassák be követeléseiket, amelyeknek középpontjában még mindig a Munka Törvénykönyvének szándékos félremagyarázása áll. A Kossuth téren ezúttal elmarad a Világmegváltó Forradalom, aminek oka lehet az is, hogy az egyre fogyatkozó tüntetők elvesznének ott, a kicsiny Clark Ádám téren viszont még néhány száz ember is tömegnek tűnhet. A PestiSrácok.hu stábja ezúttal is a demonstrálókkal tart, délután kettő órától portálunk élő adásban közvetíti az eseményeket a Clark Ádám térről. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.