sztrájk
Nem sztrájkolnak elegen a párizsi hulladékszállítók közül, ezért véget vetnek a munkabeszüntetésnek
Kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggeszti szerdától a CGT francia szakszervezet a hulladékszállítóknak a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul kezdeményezett munkabeszüntetését és a szemétégetők blokádját Párizsban és környékén, amelynek következtében március eleje óta több ezer tonna hulladék halmozódott fel a francia főváros utcáin.Sztrájkolnak a németek: a vasárnap este Budapestről induló vonatok is érintettek
A hétfői németországi közlekedési sztrájk már érinti a vasárnap este oda induló, valamint a kedd reggel onnan érkező nemzetközi vonatokat is.Több mint három évtizede nem látott méretű sztrájkra készül Németország
Országos sztrájkra készül több szakszervezet Németországban a brüsszeli szankciók okozta infláció és az energiaválság miatt. Az előrejelzések szerint ilyen méretű demonstrációra harmincegy éve nem került sor az országban.Sztrájk miatt leállt a londoni metró
A londoni tömegközlekedési vállalat (Transport for London, TfL) tájékoztatása szerint a metróvezetők gyakorlatilag teljes körű munkabeszüntetése miatt a 402 kilométeres londoni metróhálózat mind a tizenegy fővonalán felfüggesztették a forgalmat, és a 270 állomás mindegyike bezárt.Sztrájk miatt minden görögországi repülőjáratot törölnek csütörtökön
Minden Görögországba tartó és onnan induló repülőjáratot törölnek csütörtökön, miután a görögországi szakszervezetek egynapos, országos sztrájkot hirdettek – közölték a görög légitársaságok.Négy németországi repülőtéren sztrájkolnak, huszonhétezer utast érint
Sztrájk nehezíti a közlekedést hétfőn négy németországi nemzetközi repülőtéren, Berlinben, Brémában, Hamburgban és Hannoverben.Összehangolt támadást indítottak a szakszervezetek - Mindenki egyszerre követel mindent
Tizenharmadik havi juttatást és további bérfejlesztést követelnek a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek - jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke az érdekvédők Állj ki magadért és állj le 5 percre január 31-én! címmel megrendezett hétfői, közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.Szakszervezeti szövetség: vonja vissza a kormány a pedagógusok rendkívüli felmondásáról szóló rendeletet!
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felszólítja a kormányt, hogy az sürgősen vonja vissza a pedagógusok rendkívüli felmondásáról szóló, "egyértelműen zsarolási és megfélemlítési céllal készült" új rendeletét – írta a szervezet közleményében.Ajánljuk még

















