takács péter
Takács Péter szerint Brüsszelnek és a bábjainak nem számítanak sem a betegek, sem az egészségügyi dolgozók
Brüsszelnek és a bábjainak nem számítanak sem a betegek, sem az egészségügyi dolgozók – közölte hétfőn közzétette Facebook- bejegyzésében Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.Akár hiszik, akár nem, a Tisza Párt munkálkodása ellenére is folyamatosak a fejlesztések az egészségügyben
A Tisza Párt munkálkodása ellenére is folyamatosan fejleszti a kormány az egészségügyi intézményeket - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Budapesten. Takács Péter az Észak-budai Szent János Centrumkórház előtt tartott sajtótájékoztatón cáfolva a "hamis narratívákat" azt mondta, ugyan a Tisza Párt csak egy éve van jelen a közéletben, de "a Tisza Párt Gyurcsányné Dobrev Klára és a momentumos titánok szellemi nyomvályúján halad".Magyar Péter szerint vicces, hogy az unió bosszúhadjárata miatt nem kapunk forrást a kórházak felújítására
Ilyen kérem egy, a népéért aggódó, a nemzetért, hazáért dolgozó politikus reakciója. Ja nem.A tiszás Kulja doktor most épp a saját ürülékükben fetrengő, hajléktalan embereket felhasználva akarta lejáratni az egészségügyet (Videó)
Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője több képet is megosztott közösségi oldalán arról, hogy fóliába tekerve fekszenek emberek a kórházak folyosóján. A válasz nem sokáig váratott magára, Takács Péter államtitkár hamar tisztázta a helyzetet. Megjegyeznénk, hogy aki járt már sürgősségi osztály közelében, az pontosan tudja, hogy milyen nehézségekkel és feladatokkal jár az, ha rendkívül rossz higiéniás állapotban lévő hajléktalanokat kell ellátni. Ezt a problémát úgy kell megoldani, hogy a sürgősségi osztály is működőképes maradjon, a többi beteget semmi ne veszélyeztesse, és a mentőnek is használhatónak kell maradnia és persze ezzel egyidejűleg a hajléktalannak az ellátást is meg kell kapnia. Innen úgy tűnik Kujla úr már nem orvos, hanem csakis politikus."Nyilván ismeri Alinsky munkáját" - alaposan leiskolázta Takács Péter az oknyomozósdit játszó Gulyás Marxit
A Soros-hálózat kutatásai alapján próbálta lenullázni az egészségügyi kormányzat munkáját Gulyás Márton, a Partizán alapítója, de Takács Péter államtitkár visszakézből lekezelte a próbálkozást. "Az emberek egészségüggyel kapcsolatos érzete és tapasztalata között nagy a különbség és ebben önöknek kimagasló szerepe van. Ezt nagyon kártékony dolognak tartom" - kezdte a témára adott válaszát, hozzátéve, hogy az államtitkárság közvéleménykutatása szerint akik sosem vettek részt az új sürgősségi betegellátásban, 2,3-ra értékelték (az 5-ösből) a rendszert, de akik már találkoztak vele, ők 4,4-re.BM: Többszörösére emelte a béreket az egészségügyben a kormány
Jelentős lépést sikerült elérnie a kormánynak az egészségügyi dolgozók béremelésével. Csak az elmúlt három évben az orvosi fizetések – a 2021-ben kezdődött, több évig tartó átfogó bérfejlesztésnek köszönhetően – minden korábbinál nagyobb mértékben emelkedtek, az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügyben dolgozók pedig két lépcsőben, 2023. július 1-jétől és 2024. március 1-jétől kaptak béremelést.Nem igaz, hogy nincs fűtés a Szent János Kórház gyermek-traumatológiai osztályán
Takács Péter a közösségi oldalán reagált a Tisza Párt elnökének azon állításaira, miszerint Szent János Kórház gyermek-traumatológiai osztályán nincs fűtés. Ezzel szemben az igazság az, hogy most korszerűsítették a fűtési rendszert 2,8 milliárd forintból.Még csak a macskáján gyakorolja az anyaságot, de már tudja, hogy mit nem akar olvasni egy védőnői kiadványban a Momentum politikusa
Meghátrált annak a védőnői kiadványnak a kiadója, amely a sok hasznos információt tartalmazó brosúrában le merte írni az anyáknak, hogy mielőtt bemennek a kórházba életet adni a gyermeküknek, gondoskodjanak az apákról, főzzenek előre és vasaljanak ki pár inget. Most az egész kiadványt újraszerkesztik, mert a Momentum szegedi politikusnőjének feminista oldala megszólalt és felháborodott azon, hogy le meri valaki írni, hogy a nők dolga a gondoskodás és érdemes előre készülni. Halász Noémi, aki a Facebook-oldala alapján sokat foglalkozik az anyasággal, kár hogy akkor hallgatott, amikor Cseh Katalin nevetgélt a botmixeres hasonlaton az abortusz kapcsán, inkább bőszen fotózkodik az életellenes politikustársával. Halász egyébként feltehetően nem tudja még, hogy egy anyának mennyi feladata van a gyermeke gondozásán kívül, de a macskájával már profi szelfiket tud csinálni.Nemsokára érkezhetnek az egészségügyre szánt uniós források, új jogköröket kaphatnak a háziorvosok és a szakrendelők
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az egészségügy általános problémáiról és az azokra adott aktuális kormányzati válaszokról adott interjút az InfoRádiónak. Az államtitkár a szakrendelők tehermentesítésével kapcsolatos kormányzati tervekről, a praxisközösségek fejlesztéséről, a háziorvosok és a szakdolgozók kompetenciáinak bővítéséről és a fiatalok egészségügyi pályára történő "bevonzásáról is beszélt.Ajánljuk még