tárgyalás
Az EU-csúcs előtti éjjel tárgyalt Orbán Viktor Giorgia Melonival és Emmanuel Macronnal
Orbán Viktor szerda éjszaka Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, majd Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélést Brüsszelben – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Szijjártó Ukrajnában: 2015 óta lépésről lépésre születtek olyan jogszabályok, amelyek a magyar kisebbség jogait csorbították – Téma volt az Orbán–Zelenszkij-találkozó is (Videó)
Nem ijedt meg Szijjártó Péter az ukránul írt halálos fenyegetéstől: Ukrajnába utazott a külgazdasági és külügyminiszter, hogy kollégájával, Dmitro Kulebával egyeztessen, előkészítendő egy, a két ország vezetői között esetlegesen létrejövő tárgyalást. Ezen kívül természetesen az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzete is kiemelt téma volt az egyeztetéseken. A magyar külügyminiszter hangsúlyozta: a 2015 előtti állapot helyreállítását követelik az ukrán féltől. A rendkívül fontos előkészítő tárgyalásokat megelőzően Szijjártó és Kuleba az ungvári temetőben rótták le tiszteletüket. A tárgyalást követő sajtótájékoztatón Dmitro Kuleba közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását. Elmondta, hogy a legtöbbet a nemzeti kisebbségek helyzetéről beszéltek a hétfői tárgyalások során. Hozzátette, hogy létrehoznak egy operatív munkacsoportot, amelynek tíz napja lesz arra, hogy megoldásokat találjon a kisebbségi kérdések végleges megoldására.Franciaországi délnyugati részén is tüntetnek a gazdák, a kormány tárgyalni hívta a képviselőiket
A legjelentősebb francia mezőgazdasági szervezet, az FNSEA hétfő este bejelentette, hogy mindaddig folytatódnak a három nappal ezelőtt kezdődött forgalomlassító akciók, amíg a gazdák nem kapnak "konkrét válaszokat" a reménytelen helyzetükre. A kormány még a hét folyamán bejelentéseket ígért.Bérgyilkossági ügybe is belekeveredett Gyurcsány volt párttársa, aki jelenleg is elítélt bűnözőként ül
Kőrös Gusztáv neve elrettentő példa is lehetne mind az MSZP-ben, mind a DK-ban arra, hogyan nem szabad viselkednie, mit nem tehet meg egy pártember. A szocialisták bajai videóhamisítóként ismerhették meg, míg Gyurcsányék már legszívesebben el is felejtenék egykori romavezetőjüket, akit sorra ítélnek el különböző bűncselekmények miatt. Most éppen egy bérgyilkossági ügybe keveredett, csalóként. A PS feloldja a látszólagos ellentmondást, ami a bérgyilkosság és a csalás között feszül.Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.Kiderül valaha is, hogy pontosan kik rendeztek vérfürdőt Dunaszerdahelyen?
Bodoky Károly november elején áll bíróság elé az 1999-es dunaszerdahelyi vérfürdő miatt. Pontosabban Budapestről, a börtönből kapcsolják majd zárt hírközlési láncon a Nagyszombati Kerületi Bíróság tárgyalótermébe. Az eddigi adatok szerint Bodoky, U.Alex, alias Turek és néhai Szamaránszky Árpád, alias Paprika vettek részt a Pápay-klán tíz vezetőjének a kivégzésében. A pontos szereposztást azonban nem ismerjük.Hableány-katasztrófa: a háború hátráltatja a Viking Idun kapitányának a perét
Ma ismét sikertelenül próbálták meg távmeghallgatás útján kihallgatni a Hableány-katasztrófa kapcsán 27 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolt másik ukrán hajóskapitányt, Fjodor T.-t. A kapitány kormányozta 2019 májusában a Viking Idun szállodahajót és átgázolt a testvérhajója, a Viking Sigyn által hullámsírba küldött Hableány sétahajón.Az európai politikai helyzetről és energetikai ügyekről tárgyalt Orbán Viktor a bolgár köztársasági elnökkel
Az európai politikai helyzetről és energetikai ügyekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Rumen Radev bolgár köztársasági elnökkel csütörtökön a Karmelita kolostorban - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár. A megbeszélésen szó volt a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozási kilátásairól, valamint az ukrajnai háború kapcsán a tűzszünet és a béketárgyalások fontosságáról is."A migráció az Európai Unió közös kihívása, amelyre kollektív választ kell adni" - Az olasz miniszterelnökkel tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor magyar és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban találkozott, hogy megvitassák a legfontosabb európai és nemzetközi kérdéseket valamint Róma és Budapest kiváló kétoldalú kapcsolatait - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A Budapesti Demográfiai Fórum eredményeit kommentálva megerősítették a családbarát politika fontosságát az Európa előtt álló demográfiai kihívások tükrében, valamint a migrációs kérdésekről is tárgyaltak.Ajánljuk még

















