tarjányi péter
A TASZ jogi fejtágítókat tartott a felmondásba hajszolt indexes újságírók számára
A PestiSrácok.hu indexes körökből származó információi szerint már bő egy hónapja lehetett sejteni, hogy a baloldal a legolvasottabb internetes lap szétverésére készül. Az Index sorsát a kezdetektől nyomon követő bennfentes portálunknak elmondta: a botrány kitörésének idején informális megbeszélést folytatott egy ismert baloldali médiaszemélyiséggel, aki tényként közölte vele, hogy az Indexet most baloldalról fogják szétverni, és arról tájékoztatta, hogy a DK már elindította az offenzívát. A TASZ a botrányt megelőző hetekben több ízben tartott jogi fejtágítást az Index szerkesztőségében dolgozók számára; feltételezhetően felkészítették őket a felmondásokra. A képzésekről a munkáltatót nem értesítették, csak utólag szerzett erről tudomást. De nem a TASZ az egyetlen olyan Soros-szervezet, amely feltűnik az Index-ügyben. A Majtényi László elnöksége alatt működő – a Soros Alapítvány által létrehozott – Eötvös Károly Közpolitikai Intézet friss véleménycikkében többek között az is olvasható, hogy "demokráciaesélyt" látnak az elvileg még nem is létező, újjászervezett Indexben, ami nagyobb hatásfokkal bírna, mint az unalmas önkormányzati lapok.Megszűnik a Zoom.hu
A mai nappal megszünteti a Zoom.hu nevű hírportál működését az eddigi üzemeltető, a Strat-Pol Kft. – olvasható a lap pénteken délután kiadott közleményében. A cég továbbra is folytatja tevékenységét, de a média- és a tájékoztatási piac területéről kivonul.Jogerős: csalás miatt felfüggesztett börtönre ítélték Tarjányi Pétert
Csalás miatt jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Zoom.hu tulajdonosát múlt hét szerdán a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. A táblabíróság ugyanakkor azt is kimondta, az elsőfokú bíróság ítéletével ellentétben a kár nem 441, hanem 66 millió forint. Futó Barnabás, Tarjányi Péter védője portálunknak úgy nyilatkozott, felülvizsgálati indítványt fognak benyújtani a Kúriához.Tarjányi-ügy: bűnös vagy ártatlan?
Súlyosabb büntetés kiszabását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától a Zoom.hu tulajdonosa, Tarjányi Péter és két társa ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Tarjányiékat januárban csalás miatt első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, ám a védők szerint a Fővárosi Törvényszék döntése iratellenes és megalapozatlan volt. A táblabíróság októberben fog dönteni arról, hogy az ismert biztonságpolitikai szakértő és társai ügyében az ügyészség, vagy a védelem álláspontját fogadja-e el.Távozik a Zoom.hu-tól Murányi András
Murányi András közös megegyezéssel távozik, hírigazgatói státusza ezzel megszűnik a Zoom.hu-nál - írja az atv.hu.A biztonságpolitikai szakértő és a rendőrség is cáfolja a Magyar Nemzet „gyémántügyét”
Elképzelhetetlen ez az egész történet így - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő a Magyar Nemzet egyik hétfői cikkére reagálva. Később már a rendőrség is cáfolta a mostanában kifejezetten a kormány és politikusai lejáratására szakosodott, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet írását.Kisgömböc: az Index után a Zoom.hu-t is megpróbálta bekebelezni Simicska Lajos
Bejelentkezett hozzám egy ügyvéd Simicska Lajos környezetéből, a találkozó célja pedig az volt részéről, hogy szerették volna megszerezni a zoom.hu-t – derül ki a portál alapító-tulajdonosának Facebook-bejegyzéséből. Tarjányi Péter erről eredetileg a 24.hu-nak beszélt, a portál vezetősége azonban végül a féloldalas cikkből mindössze egyetlen mondatot jelentetett meg. Ebből két dologra lehet következtetni: vagy szégyelli a „haladó” sajtó, hogy Simicska az Index bekebelezése után újabb médiumot próbált megkaparintani, vagy csak próbálják titkolni a baloldali sajtóorgánumok közti vitákat. Esetleg mindkettő.Négyszázmilliós csalás miatt felfüggesztett börtönre ítélték Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt
Különösen nagy kárt okozó csalás miatt kettő év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte elsőfokon Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Zoom.hu tulajdonosát múlt hét csütörtökön a Fővárosi Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A szakértő két vádlott-társát ugyancsak bűnösnek mondta ki a törvényszék, amely mintegy 440 millió forint megfizetésére is kötelezte Tarjányiékat. Az ügy érdekessége, hogy a szakértő a polgári pert megnyerte, és a döntés szerint neki jár kártérítés.Már a fideszesek fölakasztásával viccelődő Mérce sem érti, miért kéne leváltani Orbánt
A Jámbor András főszerkesztő nevével ellentétben cseppet sem jámbor hangvételű, olykor a kormány lámpavasra küldésével viccelődő Mérce ismét nagyot alakított. A szélsőbalos internetes hecclap egyik szerzője végső elkeseredésében föltette a kérdést: ilyen ellenzék mellett miért kéne kormányváltás? Tényleg, miért kéne?Ajánljuk még