tavaszi hadjárat
Aczélék gyűlölték, ma hatalmas összmagyar siker – A Tavaszi Emlékhadjárat inspiráló története (PS-interjú)
Amikor 1985-ben megalapították a Történelmi Lovas Egyesületet, természetesen kivívták a kommunista pártvezérek rosszallását. Hiába terveztek nyugat-európai lovagtúrát, a tervet Aczél elvtárs lesöpörte az asztalról. 1989-ben, a Tavaszi Hadjárat 140. évfordulóján mégis megszervezték az első emlékhadjáratot. Azóta hatalmas siker, s bár idén először (az átkozott koronavírus miatt) elmaradt, más programokkal pótolták. Munkatársunk, Kovács Attila az emlékhadjárat ötletgazdájával, Fülöp Tibor Zoltánnal beszélgetett. „Fontosnak érzem, hogy a Tavaszi Emlékhadjárat a Kárpát-medence több térségébe is elviszi a hagyományőrzéshez kapcsolódó programokat – mondta a PS-nek, hozzátéve, hogy "ezzel, hitünk szerint sikerül részt vállalnunk a közösségteremtésben, és elősegítenünk a hasonló értékrendű magyar emberek egymásra találását. Úgy érzem, ezen felül is van mire büszkének lennünk! A Történelmi Lovas Egyesület, történelmi szerepét betöltve, megteremtette a ma már virágzó 48-as katonai hagyományőrző mozgalom magyarországi alapjait. Kezdeményezésünkkel megtörtünk és kitapostunk egy olyan utat, amelyet előttünk nem járt be még senki, és amely mára már szerencsére sokak által használt országúttá szélesedett.” Ajánljuk még
Puzsér most tudta meg, hogy egy ex-fideszest imád
Robi, vigyázz, ezek a véredet akarják! Szegény Puzsér egyetlen percet tölt félig józanul a monitor előtt, egy kicsit cs@sztetni kezdi a zsebmessist, erre a saját kommentmezeje követeli a fejét. Kishíján megsajnáltuk, míg el nem olvastuk a cikkét is. Tartsanak velünk egy metafizikai mélyrepülésre a "polgári" elmezavar bugyraiba! "Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
A zsebmessiás gyurcsányi retorikával győzködi a szektát