terrorcselekmény
"Allahu akbar"-t kiáltott, majd gyalogosokat vett célba a száguldó autós Bécsben
Bécsben egy török származású osztrák állampolgár gyalogosokat vett célba az utcán, miközben a nyitott ablakon át Allahu akbar-t kiáltott járókelők felé autójából - írja a Magyar Idők. Az embereknek sikerült elugraniuk a feléjük száguldó elől, így a hírek szerint senki sem sérült meg. A feltevések szerint az ámokfutó autós számára a nizzai mészárlás lehetett a minta, amely szerint gyilkolni tervezett Bécsben.Molnár Zsolt: Blődség, hogy a kormánynak jól jött a robbantás, a merénylet hátterében leszámolás állhat
A Teréz körúti robbantáshoz kapcsolódó összeesküvés-elméletek szakmailag alátámaszthatatlanok, egyértelműen bebizonyosodott, hogy a robbantó a két rendőr életét akarta kioltani - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke. A politikus nyomatékosította, olvasta a konteókról szóló sajtóhíreket, azt, hogy kinek, kiknek állhatott érdekében a robbantás, de ezek nem állják meg a helyüket, blődség, hogy a kormánynak jól jött a terrorcselekmény. "Az ügy hátterében leszámolás állhat, a robbantó a rendőri szervezetnek is üzenve a két járőrt akarta látványosan megölni" - jelentette ki portálunknak Molnár Zsolt. A rendőrség közben nyilvánosságra hozta a robbantóról készült felvételeket.Felrobbanhatott volna a Notre-Dame környékén talált autó, két embert őrizetbe vettek
Gázpalackokkal teli gépkocsit talált vasárnapra virradóan a francia rendőrség Párizs belvárosában, a Notre Dame katedrális közelében - jelentette szerdán honlapján a Le Figaro című napilap.Ajánljuk még