terrorelhárítási központ
Az Iszlám Államhoz köthető magyar férfire csapott le a TEK (Új infókkal frissítve!)
Egy, a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthető magyar fiatalt fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a TEK főigazgatója az M1-en hétfő este. Úgy tudjuk, a férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, akit a bíróság múlt héten le is tartóztatott.Állami vezetők, politikusok meggyilkolására utasítottak egy magyar radikális csoport irányítói – Az egyik elfogott a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa (Frissítve!)
Élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót. Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartottak. A férfi az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll, és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják.Letartóztattak egy dzsihadista tartalmakat terjesztő magyar férfit
Letartóztattak egy magyarországi születésű férfit, aki harcra buzdító, dzsihadista tartalmakat tett közzé egy német online felületen – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, a honlapján. A bírósági közlemény szerint a férfit a német hatóságok és a Terrorelhárítási Központ (TEK) együttműködésének köszönhetően sikerült azonosítani és elfogni. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt indított eljárást.A magyar iszlamista tagadja, hogy el is követte volna a merényleteket, amelyeket megtervezett
A júniusban elfogott, iszlám hitre áttérő férfi a gyanú szerint fővárosi tömegrendezvényeken akart robbantani, de gázolásos merényletekre is készült. Az ügyészség elrendelte elmeorvosi vizsgálatát, az erről szóló szakértői vélemény elkészítése folyamatban van.Operatív törzs alakul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítására
Operatív törzs alakul a Budapesten, szeptember 5. és 12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) lebonyolítására – mondta hétfőn sajtótájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az eseményt a lehető legnagyobb biztonságban rendezzék meg, és hangsúlyosan szólt az idelátogató védett személyek biztonságáról is.Feljelentette a TEK-et egy dühös anya, akinek a fia fegyverrel fenyegette a ház lakóit
Feljelentette a Terrorelhárítási Központot (TEK) az a nő, akinek fia a hatóságok szerint gázriasztó fegyverrel fenyegette a lakókat néhány hete egy budapesti társasházban – közölte az RTL Klub Híradó. A TEK kommandósai még júniusban csaptak le arra a 42 éves férfira, aki a rendőrök elől bezárkózott lakásába, akikre később ráfogta fegyverét. A kommandósok gumi- és babzsáklövedékes fegyverrel is lőttek rá, amelynek következtében életveszélyesen megsérült, kétszer újra kellett éleszteni és egy hónapig kómában volt.TEK-esekre nyitott tüzet egy budapesti férfi
Tíz lövést adott le a Terrorelhárítási Központ embereire az a budapesti férfi, aki elbarikádozta magát VI. kerületi lakásában. G. Krisztiánnal először egy túsztárgyaló próbált meg beszélni, azonban ő fegyverrel válaszolt a hatóság közeledésére.Ritkán fordul elő Magyarországon a terrorcselekmény előkészülete
A pár napja Kecskeméten elfogott, öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozó egyetemista esete nem az egyedüli eset hazánkban: évente átlagosan három-öt esetben indul terrorcselekmény előkészülete miatt büntetőeljárás Magyarországon. A legtöbb ilyen ügy 2013-ban volt, akkor kilenc esetben kellett eljárniuk a hatóságoknak.Drogbandát füleltek le Kecskeméten
Tizenkét drogkereskedő letartóztatását rendelte el a Kecskeméti Járásbíróság. A hálózat tagjai a gyanú szerint Kecskeméten, Szolnokon és Jászkarajenőn hosszabb ideje, szervezetten árulták a kábítószert – közölte szerdán a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője.Ajánljuk még

















