Pesti Srácok

Operatív törzs alakul a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lebonyolítására

null

Operatív törzs alakul a Budapesten, szeptember 5. és 12. között tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) lebonyolítására – mondta hétfőn sajtótájékoztatón Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az eseményt a lehető legnagyobb biztonságban rendezzék meg, és hangsúlyosan szólt az idelátogató védett személyek biztonságáról is.

Kovács Zoltán hangsúlyozta: az államnak az egyház által szervezett programokkal nincs dolga, de elsődleges feladat az idelátogató mintegy százezer ember biztonságának szavatolása, valamint egyes kulturális programok megszervezése a nemzeti rendezvényeken megismert formában. Kovács Zoltán beszámolt arról, hogy már több mint egy éve működik egy előkészítő csoport a rendezvénysorozat kereteinek megtervezésére. A rendőrség négyéves előkészítő munkával felkészült a kongresszus biztosítására – ismertette Kuczik János, a Készenléti Rendőrség parancsnoka. Közölte: az idelátogató Ferenc pápa személyvédelmét a Terrorelhárítási Központ látja el. Elmondta, hogy napi kapcsolatban vannak a NEK titkárságával, így az egyházi programok jellegét figyelembe véve tudják biztosítani a helyszíneket, hogy a zarándokok zavartalanul gyakorolhassák vallásukat. A felkészülés során együtt dolgoztak a Belügyminisztérium rendvédelmi szervezeteivel, az Országos Mentőszolgálattal és a Nemzeti Népegészségügyi Központtal. A vatikáni csendőrség és a svájci gárda munkatársai is több alkalommal jártak Magyarországon – számolt be. A rendezvények ideje alatt forgalomkorlátozásokra kell számítani, erről a rendőrség a honlapján ad majd tájékoztatást. A kongresszus a pandémia óta az első világegyházi esemény, így azt igen nagy figyelem övezi – számolt be Mohos Gábor esztergom–budapesti segédpüspök, a NEK titkárságának vezetője, hozzátéve: mivel a járványhelyzet miatt sokan nem tudnak személyesen ellátogatni a kongresszusra, az érdeklődők az interneten kapcsolódhatnak be a rendezvényekbe, amelyeket öt világnyelvre tolmácsolnak. A katolikus mellett más egyházak magas rangú vezetői is részt vesznek a kongresszuson, például Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka is.

Elsősorban a Hősök terén, a Kossuth téren, a Szent István-bazilika előtti téren, valamint a Hungexpón lesznek nagyobb események, így a budapestiek itt számíthatnak nagy számban zarándokok érkezésére. Mohos Gábor köszönetet mondott minden együttműködőnek, valamint mindazoknak, akik a rendezvény előkészítésében és lebonyolításában vesznek részt. Beszámolt arról, hogy a Magyar Vöröskereszt száz önkéntessel kapcsolódik be a munkába, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat pedig egy rohamkocsit ajánlott fel, és további több ezer önkéntes jelentkezett segédkezni. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a nagy szabadtéri eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni, ezeken a regisztráció csupán arra szolgál, hogy a jelen lévők közeli szektorokban kapjanak helyet. A Hungexpo területén lévő programok várhatóan telt házzal zajlanak majd, akárcsak a Papp László Budapest Sportarénában tartandó ifjúsági esemény. A kormány korábbi döntése értelmében a rendezvények mentesülnek az általános koronavírus-korlátozások alól.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/AP/Gregorio Borgia

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.