terrorfenyegetés
"Absztrakt biztonsági zavar" miatt ürítették ki a karácsonyi vásárokat Düsseldorf belvárosában
Biztonsági fenyegetés miatt kiürítették hétfőn a karácsonyi vásárokat a németországi Düsseldorf belvárosában. A fenyegetés jellegéről, forrásáról nem közölt részleteket, de a Bild úgy tudja, hogy telefonon fenyegetőzött valaki azzal, hogy teherautóval a tömegbe hajt.A Stephansdom elleni támadással fenyegették meg Kurzot
Sebastian Kurz osztrák kancellárt egy élő csetbeszélgetés során egy 15 éves fiú fenyegette meg, aki azt mondta: április 10-én, szombaton ámokfutásba kezd Bécs szívében, a Szent István-székesegyházban. Jelenleg vizsgálják az ügy lehetséges iszlamista hátterét is.A horvát titkosszolgálat jelentése szerint a Balkánon több mint 10 ezer iszlamista áll ugrásra készen
Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint Horvátország délkeleti szomszédságában jelenleg több mint 10 ezer szélsőséges nézeteket valló szalafista iszlámhívő tartózkodik néhány közösségbe és enklávéba tömörülve. A balkáni régióból jelenleg is rengetegen harcolnak az ISIS soraiban - írja a 888.Iskolákat kellett kiüríteni fenyegetés miatt
Fenyegető üzenetet kapott hétfőn több iskola is Németországban. A fenyegető e-mail tartalmáról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket. Egy szóvivő a Mitteldeutscher Rundfunknak (MDR) csak annyit mondott, hogy "nagyon komolyan" veszik az ügyet.Ajánljuk még

















