terrorizmus
Sok dzsihadista van börtönben, de egyre többen szabadulnak
Egy tanulmány szerint kevesebb ugyan a belga börtönökben fogvatartott terroristák száma, de még így is nagyon sokan vannak: a rabok számának 1,7 százalékát teszik ki. Ráadásul a csökkenés legfőbb oka az, hogy sokan kiszabadulnak – számolt be a V4NA hírügynökség.Több tonna drogot próbált Európába csempészni az Iszlám Állam
Mintegy 15 tonna amfetaminszármazékot, összesen 84 millió tablettát foglaltak le a salernói kikötőben az olasz hatóságok – írja a 444.Elítélt terrorista az egyik vezetője a szervezetnek, amely kezeli a BLM adományait
A Black Lives Matter hálózatát pénzelő szervezet igazgatótanácsának alelnöke tagja volt egy baloldali forradalmi militáns csoportnak, szerepelt az FBI legkeresettebb bűnözőinek listáján; 58 évre börtönre ítélték, de 16 év után elnöki jóváhagyással szabadult – írja a V4NA. A hírügynökség emellett azt is kiderítette, hogy kinek a pénzén építette fel a hálózatát a Black Lives Matter, és hogy az idén eddig körülbelül mennyi volt a bevétele, amelyből az embereit mozgatja.Nyolc év börtönre ítéltek egy merényletre készülő iszlamista nőt Németországban
Nyolc év szabadságvesztésre ítéltek pénteken egy iszlamista nőt Németországban, amiért biológiai fegyverrel terrortámadásra készült a férjével együtt.Vádat emeltek egy amerikai katona ellen, aki sátánista neonácikkal szőtt összeesküvést saját egysége ellen
Vádat emeltek az Egyesült Államokban hétfőn a hadsereg egy katonája ellen, aki állomáshelyén sátánista neonácikkal szövetkezve arra készült, hogy Törökországban megtámadja saját egységét és tömeges veszteséget okoz csapatának. Az összeesküvés előkészületei májusra nyúlnak vissza, de a támadás végül nem történt meg. A 22 éves, Kentucky államban lévő Louisville-ből származó Ethan Melzer 2019 júniusa óta szolgált az olaszországi Vicenzában a hadsereg egyik egységében, amelyet Törökországba készültek vezényelni.Dzsihadista támadásokra biztatja követőit az ISIS Európában
A szombat esti késes merényletet vasárnap terrorcselekménynek minősítette a rendőrség. A líbiai bevándorló által elkövetett támadásban hárman meghaltak, hárman megsérültek. Közben Stuttgartban is pattanásig feszült a hangulat. Az MSN.com pedig arról ír, hogy az Isis a kommunikációs csatornáin nyugaton - ideértve az Egyesült Királyságot is - arra biztatja követőit, hogy támadásokat hajtsanak végre, mivel Európa és az Egyesült Államok is meggyengült a koronavírus világjárvány alatt. A biztonsági tisztviselők számos, a közel múltban Európában lezajlott, terrorizmussal kapcsolatos eseményre is utalnak beszámolóikban: a spanyol rendõrség letartóztott egy állítólagos marokkói Isis-támogatót Barcelonában azzal a gyanúval, hogy a múlt hónapban támadásokat tervezett. Egy 29 éves férfit pedig Párizsban vettek őrizetbe, miután megtámadott két motorkerékpárost, majd közölte: „Az ISIS-ért tettem.” Egy 33 éves szudáni embert szintén terrorcselekményekkel és gyilkosságokkal vádoltak két ember meggyilkolása után a délkelet-franciaországi Romans-sur-lsere városában, de ezzel kapcsolatban még nem sikerült teljes bizonyossággal kimondani, hogy kapcsolatban állt volna az ISIS-sel.Terroristák állítanak fel egészségügyi tábort Szomáliában a fertőzöttek elkülönítésére és kezelésére
Terroristák állítanak fel egészségügyi tábort Szomáliában a koronavírussal fertőzöttek elkülönítésére és kezelésére. Az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezet pénteken adta hírül, hogy Jilibben alakítja ki járványközpontját.Ajánljuk még

















