terrorizmus
Nigériában terroristák végeztek legalább 21 emberrel
Nigéria északnyugati részében terrorista fegyveresek megöltek legalább 21 embert – közölte a helyi rendőrség pénteken. A bűncselekményt Zamfara államban követték el a térséget terrorizáló fegyveres banditák, akik megtámadták az egyik települést, hogy háziállatokat raboljanak el. Akkor 15 falusit gyilkoltak meg, majd a temetésükön hat másikat.Pompeo: Továbbra is finanszírozni kell az Iszlám Állam elleni harcot
A koronavírus-járvány okozta válság ellenére is finanszírozni kell az Iszlám Állam elleni harcot – sürgette a terrorizmus elleni harcban Washington szövetségeseit Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy csütörtöki külügyminiszteri konferencián.Amikor a KGB meg akarta gyilkolni II. János Pál pápát – A merénylet titkos magyar szálai és hálózati újságírói
1981. május 13-án, napra pontosan harminckilenc éve próbálta egy török terrorista meggyilkolni II. János Pál pápát. Ma már tudjuk, hogy a KGB küldte a gyilkost, akit a bolgár állambiztonság szervezett be. A török bűnbanda később Bulgáriából Magyarországra menekült, itt építették tovább bűnözői-, csempészhálózatukat. Nem meglepő, Carlos, a legismertebb terrorista is itt éldegélt, itt fogadta az állambiztonság jóváhagyásával a különböző vörös terroristákat, ügynököket, az IRA és az ETA embereit. Jellemző, hogy a pápa elleni merénylet egyik háttérembere ma is Magyarországon él. Akkoriban a kommunista propaganda minden erejével a szélsőjobboldalra akarta kenni a pápa elleni merényletet, hiszen Agca a Szürke Farkasokhoz tartozott. Az állambiztonsági újságíró hálózat kiválogatott emberei írhattak a terrorista-csoportról, mint az ÁVH-s tisztből lett hírszerző, a Népszabadságnak dolgozó Vajda Péter, a katonai hírszerzéshez tartozó "Közel-Kelet-szakértő" Ónody György, a szintén az MVNK-2-öt erősítő Matolcsy Károly vagy a Vörös Hadsereg egykori kémje, Gárdos Miklós. Kétrészes cikkben dolgozzuk fel a merénylet hátterét, a kommunista hálózat részvételét az ügyben.Elfogták az Iszlám Állam regionális vezetőjét Afganisztánban
Elfogták az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet regionális vezetőjét és két magas rangú tagját Afganisztán fővárosában, Kabulban - közölte az afgán hírszerzési szolgálat (NDS) hétfőn. A tájékoztatás szerint az afgán biztonsági erők kezére került Abu Omar Horaszáni, az Iszlám Állam dél-ázsiai vezetője, és vele együtt a szélsőséges szervezet hírszerzési, illetve sajtórészlegének főnökeit is őrizetbe vették.Az afgán kormány már több, mint 900 tálib foglyot engedett szabadon
Az afgán kormány már több, mint 900 tálib foglyot engedett szabadon annak a fogolycserének a keretében, amelyről februárban állapodtak meg a tálibok képviselői és az Egyesült Államok Dohában – jelentette be újságíróknak Dzsavíd Fajszál, a kabuli nemzetbiztonsági tanács szóvivője csütörtökön.Több dzsihadistát ölt meg az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten
Az egyiptomi biztonsági erők megöltek 18 dzsihadistát a Sínai-félszigeten - közölte vasárnap az egyiptomi belügyminisztérium, két nappal a térségben elkövetett terrortámadás után. A közlemény szerint az iszlamistákkal az Észak-Sínai tartomány Bír-el-Abd nevű településén tűzharcban végeztek, a rajtaütésben találtak a búvóhelyükön fegyvereket és robbanószerkezeteket is.Lengyelországban felmentették a terrorista kapcsolatok vádja alól az első fokon elítélt marokkói férfit
Felmentette a lengyelországi fellebbviteli bíróság az Iszlám Állam terrorszervezettel fenntartott kapcsolatok vádja alól a marokkói Murád T.-t, akit első fokon ezzel és más kisebb súlyú vádakkal három év nyolc hónapos letöltendő szabadságvesztésre ítéltek – közölte a lengyel média pénteken.Hat éve, hogy 276 diáklányt rabolt el a Boko Haram
A „chiboki lányok” története a mai napig nem ért véget. Már hat éve, hogy elrabolták azt a 276 diáklányt Chibokból, akik közül többen meghaltak, sokan még mindig nem kerültek elő, akik pedig túlélték, azoknak is bajos újjáépíteni az életüket – írja a tragédiáról a vasarnap.hu.„Bocsánat, tévedtünk” – Nem húsz-, hanem negyvenezer terroristagyanús ember él Nagy-Britanniában
Húszezer vagy negyvenezer terrorista, nem mindegy? Nem. A brit kormány beismerte, hogy nem huszonháromezer, hanem legalább negyvenháromezer olyan polgárról tudnak, akik a bármelyik pillanatban képesek terrortámadást végrehajtani. A brit titkosszolgálat jelentése szerint pár év elég volt ahhoz, hogy ennyire megugorjon a szám.Ajánljuk még

















