terrorizmus
Szijjártó: tarthatatlan, hogy az ENSZ nem költ a terrorellenes küzdelemre, csak a migrációra
Tarthatatlan, hogy a terrorellenes küzdelem nem része az ENSZ költségvetésének, miközben a világszervezet olyan ügyekre pazarolja pénzét, amelyek veszélyesek az egész világra nézve, ilyen a migráció elősegítése - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bécsben egy terrorizmus ellenes konferencián elmondott felszólalásában.Visszavonta a bolíviai ügyészség a vádakat, lezárult Tóásó Előd ügye
Lezárult Tóásó Előd ügye röviddel azután, hogy az ideiglenes kormány belügyminisztere, Arturo Murillo elismerte, a 39 vádlottat, köztük a magyar származású, hat évre bebörtönzött Tóásó Elődöt és a horvát–bolíviai Mario Tadićot is érintő 2009-es ügy politikai hátterű ügy volt, amivel a tavaly ősszel megbuktatott bolíviai elnök, Evo Morales pártját akarták megerősíteni, valamint az ellenzékével leszámolni, írja az Index.A cseh kormány katonákat küldene Afrikába a terrorizmus ellen
Csehország kormánya jóváhagyta hétfőn azt a javaslatot, amely szerint katonákat küldenének Maliba, Csádba és Nigerbe a terrorizmus elleni harc segítéséhez – adta hírül a cseh védelmi minisztérium.Terrorizmus gyanúja miatt vettek őrizetbe hét embert Bretagne-ban
Őrizetbe vettek hét embert egy terrorelhárítási akció keretében a nyugat-franciaországi Bretagne-ban. Az egyik előállítottat 2018-ban már elítélték terrorizmus dicsőítése miatt – közölték kedden igazságügyi források.Szakértő: A közel-keleti légkör felforrósodása okozta a nyugat-európai merényleteket
A közel-keleti légkör felforrósodása okozta az elmúlt napokban Németországban és Franciaországban történt késes merényleteket – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő kedden, az M1 aktuális csatornán.Az USA felfüggesztette terrorellenes műveleteinek túlnyomó részét Irakban és Szíriában
Az amerikai vezetésű koalíció felfüggesztette vasárnap terrorellenes műveleteinek túlnyomó részét Irakban és Szíriában, hogy támaszpontjai védelmére összpontosítson az Iránnal kibontakozó feszültségek közepette.Terroristák támadtak meg egy amerikai katonai bázist Kenyában
Az as-Sabáb dzsihadista szervezet megtámadott egy haditengerészeti bázist Kenyában, amit kenyai és amerikai erők közösen használnak – írja a BBC. A kenyai hadsereg tudósítása szerint a kormánycsapatoknak sikerült visszaverniük a támadókat.Iszlám Állam – Öt feltételezett terroristát börtönöztek be Boszniában
Öt feltételezett terroristát helyeztek előzetes letartóztatásba Bosznia-Hercegovinában, pénteken. A boszniai sajtóban megjelent információk szerint az öt férfi feltételezhetően az Iszlám Állam nevű terrorszervezet soraiban harcolt Szíriában.Ajánljuk még

















