Pesti Srácok

Majdnem megölték a DK-t, de szerencsére egy kutyasétáltató sem sérült meg

Majdnem megölték a DK-t, de szerencsére egy kutyasétáltató sem sérült meg

Tomboló erőszak! Életveszély! Skandalum! Példátlan támadás érte a Demokratikus Koalíciót! Ismeretlen tettesek rálőttek a DK újbudai irodájára, isteni szerencse, hogy nem halt meg senki! Állítsuk meg a Fidesz gyűlöletpolitikáját! Nehéz eldönteni, hogy nagy formában van a DK, vagy valaki a maradék eszét is elitta a pártban.

A párt újbudai irodáján több lyuk keletkezett, üvegek maradtak a támadás helyszínén, és a rendőrség fémgolyókat talált – közölte tegnap kígyózó hangon Barkóczi Balázs, a DK szóvivője. Itt, a „fémgolyóknál” máris elkezdhettünk gyanakodni, hogy ez a „példátlan” támadás esetleg mégsem a '90-es évek géppisztolyos maffialeszámolásait idézi, hanem kisebb léptékű lehet annál, mint amit a szóvivő sejtetni igyekezett. Hiszen ha töltényeket találtak volna, akkor bizonyára azt mondta volna a sajtótájékoztatón. Azért némi finom hazudozás így is belefért, hiszen a több lyuk az szám szerint kettő, továbbá Barkóczi 2 centis fémgolyókról delirált, aztán a rendőrségi közleményből kiderült, hogy két 0,8 centis csapágygolyó csörtetett be az irodába.

A még Barkóczinál is felzaklatottabb újbudai DK-s alpolgármester, Bakai-Nagy Zita személyesen is megjárta a terrorakció által sújtott lakótelepi irodát, és olyan hangon beszélt az esetről, mintha térdig törmelékben és vérben kellett volna gázolnia a szörnyű támadás helyszínén. Beszámolt a rettenetes ijedtségről, majd kénytelen-kelletlen bevallotta, hogy a golyókat nem lőfegyverből lőtték ki, és ezen a ponton kicsit meg is akadt a hangja.

PestiSracok facebook image

– világosodott meg egy emberként sok millió magyar. Talán ekkor döbbent rá Bakai-Nagy is, hogy Móricka csütörtök délutáni csínytevését próbálják éppen országos botránnyá felpumpálni, ami már a harmatgyenge és a röhejes közti vékony mezsgyén inog. De aztán folytatta, és elmagyarázta, hogy a golyók ettől függetlenül alkalmasak súlyos sérülés okozására, vagy akár emberi élet kioltására is. Igen, ahogy például egy ceruza vagy egy mutatóujj is alkalmas lehet emberi élet kioltására Joker kezében, illetve egy jól képzett harcművész keze végén.

Kész szerencse, hogy nincsenek hullahegyek

Ám itt már nem volt megállás, Bakai-Nagy Zita átlendült a valóság és az egybites propaganda közti holtponton, és két lábbal megérkezett a DK-s univerzumba.

– rettegett az alpolgármester, aki már-már gyilkossági kísérlet szintjére emelte a mezei garázdaságot. Figyelmeztetett, hogy az irodájuk egy társasház aljában van, tehát nemcsak az esetleg az irodában tartózkodók, hanem a munkából hazatérők vagy kutyát sétáltatók élete is veszélyben foroghatott volna, ha lett volna bárki a környéken. Aki viszont volt már kamasz, és elkövetőként vagy bűnsegédként részt vett ablaküveg kitörésében, az nyilván emlékszik, mennyire ügyeltek, hogy senki se lássa meg őket. Bakai-Nagy Zitát tehát itt szeretnénk megnyugtatni:

a cselekmény jellegéből fakadóan csaknem kizárt, hogy egy ablakkitörés vérfürdőbe torkolljon.

A felelős

Barkóczi elmondása szerint nehéz lenne félreérteni a támadást, hiszen az iroda kívül is jól láthatóan le van fóliázva a DK arculatával, vagyis egyértelműen a párt volt a célpont. A támadás felelőseként rögtön azonosította is a kormány uszító gyűlöletpolitikáját.

Hiszen közismert tény: elképzelhetetlen, hogy az ártatlan, szelíd, mindig kulturált, európai hangot megütő DK-tól bárkinek felforduljon a gyomra csak úgy, a kormány uszítása nélkül is.

– fenyegetőzött a szóvivő, és ekkor sokunknak eszébe juthatott a 2007-ben géppisztollyal megsorozott Teve utcai rendőrpalota meg Szilvásy György arcképe. Különös, hogy mindig Gyurcsány Ferenc aktuális pártja próbál politikai tőkét csiholni az ilyen előzmény és következmény nélküli, rejtélyes támadásokból.

De vajon milyen nagyobb baj történhetne egy csapágygolyóval kicsúzlizott ablaknál? Meghúzzák kulccsal Gyurcsány Ferenc kocsiját? Visszaköveteli a szemlőhegyi villát az eredeti tulajdonos család, akiktől Klára asszony főkommunista nagyapja zabrálta el az ingatlant? Ki tudja?

Inkább főzz, Feri!

És ez még nem minden!

– állt elő a megdöbbentő statisztikával Barkóczi, hozzátéve, hogy ez a mostani, félelmetes tűzerőt felvonultató leszámolás még az eddigieken is túltesz. Nos, mielőtt a drámai DK-szóvivő elolvadna a legpuhább hópihe szerepében, érdemes lenne megismerkednie jobboldali újságírók facebookos postaládájának bejövő üzeneteivel, és feltehetően a kormánypárti politikusoké sem visszafogottabb ennél.

Most komolyan, nyugodtan lehet áldozatpózban fetrengeni, legfeljebb röhögünk, mint a tévészékházban akciózó Varju Lászlón az előadása elején, vagy szekunder szégyentől pirulva szánakozunk, mint Varju Lászlón az előadása végén. De annak legalább ő maga is érezte a komikumát, hébe-hóba csaknem el is röhögte magát közben. Ez a Barkóczi viszont olyan komolyan veszi magát kabarécsinálás közben, mintha éppen Kassát bombázták volna le a szovjetek. Mégiscsak túlzás ez két csapágygolyó miatt, ennél többet hoz népszerűségben, ha Feri főz valami finomat, és szétosztja a maroknyi megmaradt MSZP-szavazó között.

Aztán ha legközelebb focilabdával kirúgják valamelyik lakótelepi DK-bunker ablakát, akkor már nem kell mindenféle gyűlöletpolitikáról meg uszításról hadoválni. Nyugodtan kijelenthetik majd, hogy Orbán Viktor személyesen követte el az emberéleteket fenyegető terrortámadást.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.