Pesti Srácok

Több dzsihadistát ölt meg az egyiptomi hadsereg a Sínai-félszigeten

null
Jarmúk menekülttábor, 2018. május 22. Szíriai kormánykatonák járõröznek a Damaszkusztól délre fekvõ Jarmúk palesztin menekülttábor közelében 2018. május 22-én, miután az elõzõ napon a szíriai hadsereg kiszorította az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet dzsihadistáit a Damaszkusztól délre fekvõ al-Hadzsár el-Aszuád körzetbõl. A szíriai hadsereg és szövetségesei hetek óta harcoltak az al-Hadzsár el-Aszuád-i terület és a szomszédos Jarmúk palesztin menekülttábor visszafoglalásáért, a fõváros melletti utolsó területért, amely még az IÁ kezén volt. (MTI/EPA/Juszef Badaui)

Az egyiptomi biztonsági erők megöltek 18 dzsihadistát a Sínai-félszigeten - közölte vasárnap az egyiptomi belügyminisztérium, két nappal a térségben elkövetett terrortámadás után. A közlemény szerint az iszlamistákkal az Észak-Sínai tartomány Bír-el-Abd nevű településén tűzharcban végeztek, a rajtaütésben találtak a búvóhelyükön fegyvereket és robbanószerkezeteket is.

Csütörtökön Bír-el-Abd mellett robbanószerkezet repítette levegőbe a hadsereg egy páncélozott járművét, a támadásban - amelynek elkövetését később az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta - több katona életét vesztette. A félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy az egyiptomi Muszlim Testvériség mozgalomhoz tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból. A térségben fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az Iszlám Államnak, és felvette a Vilajet Sinai (Sínai Tartomány) nevet.

A biztonsági erők és szélsőséges csoportok, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet között azóta heves összecsapások zajlanak. Az egyiptomi hadsereg tavaly februárban indított offenzívát a terroristák kiűzésére a félszigetről. A harcokban katonák és rendőrök százai vesztették életüket, a hadsereg közlése szerint több, mint 800 dzsihadistát öltek meg.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/EPA/Juszef Badaui

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.