terrorizmus
Meghalt a rettegett Hakkáni-terrorhálózat vezetője
A tálibok bejelentették Dzsalaluddin Hakkáninak, az afganisztáni NATO-erők ellen harcoló Hakkáni terrorhálózat vezetőjének halálát - közölte kedden a dzsihadista weblapokat figyelő amerikai SITE központ.Terrorizmus-definíciójának szűkítésére sürgeti egy ENSZ-jelentéstevő a Facebookot
Terrorizmus-definíciójának szűkítésére sürgette a Facebookot egy ENSZ-jelentéstevő, aki szerint a közösségi oldal olyan tág értelmű meghatározással rendelkezik e fogalmat illetően, hogy az a törvényes ellenzéki csoportosulások és elégedetlen hangok elhallgattatására törekvő kormányok kezére játszhat.Terrorszervezet támogatása miatt emeltek vádat egy kurd házaspár ellen Szegeden
Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség azzal a kurd nemzetiségű férfival és nővel szemben, akik a Kurd Munkáspárt tagjaként segítettek harcoló csapatokat 2010 és 2015 között – közölte a vádhatóság kedden.Tőkés László meglátogatta a terrorizmus vádjával elítélt magyarokat
Meglátogatta a csíkszeredai börtönben a terrorizmus vádjával elítélt Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt Tőkés László és Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és ügyvezető elnöke szerdán. A nemzeti tanács vezetői a családtagok látogatási idejének terhére találkozhattak a júliusban bebörtönzött két kézdivásárhelyi férfival, akiket augusztus 13-án szállítottak a csíkszeredai börtönbe.Belgium fokozatosan megszünteti a katonák utcai járőrözését
Belgiumban szeptembertől fokozatosan megszüntetik a katonák utcákon, metró- és vasútállomásokon teljesített járőrözését, helyüket a rendőrség és más biztonsági szolgálatok veszik át - közölte hétfőn a La Libre Belgique című napilap.Németország a végtelen lehetőségek hazája, főleg a menedékkérő rabszolgatartó terroristáknak
Visszaköltözött Németországból Irakba egy, korábban az Iszlám Állam által rabságban tartott menekült lány, miután az utcán szembetalálkozott korábbi fogva tartójával, aki ma menekültként van bejelentve Stuttgartban – írta meg az RT oldalra hivatkozva a Magyar Idők.Meggyilkolták az ISIS területén átbringázó fiatalokat, akik bizonyítani akarták, hogy a terroristák is jó emberek
Jay és Lauren, egy átlagos progresszív amerikai pár egy szép napon úgy döntött, felhagynak eddigi életükkel, félredobnak mindent, és biciklivel körbejárják az egész világot. Túrájuk során többek között azt is akarták bizonyítani, hogy nem kell elhinni mindent amit a sajtóban olvasunk, különös tekintettel az emberekkel kapcsolatos álságos előítéletekre. Ennek érdekében Tadzsikisztánon keresztül vezetett útjuk, melynek egyes részei jelen pillantban még az ISIS katonái által uralt területnek számítnak, de nekik szent meggyőződésük volt, hogy azok valójában a gonosz média által befeketített áldozatok, akik igazából jó emberek. Nos, tévedtek. Az Iszlám Állam korábban közzétett egy videót, amelyen a tádzsikisztáni gázolás állítólagos elkövetői hűséget fogadnak a terrorszervezetnek.Ajánljuk még
















