terrorizmus
Terrorszervezeti tagsága miatt ítéltek el egy szír migránst Németországban
Két év kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt kedden egy német bíróság egy szíriai menekültet, mert hazájában tagja volt az Ahrár as-Sám iszlamista felkelő szervezetnek, amelyet a német hatóságok terrorista csoportként tartanak számon.Hat embert vettek őrizetbe Franciaországban terrorizmus vádjával
Őrizetbe vettek kedden hat embert a francia hatóságok a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben márciusban egy iszlamista által elkövetett, négy áldozatot követelő túszdrámával összefüggésben – a tájékoztatások szerint az áradások által sújtott és jelenleg is mentési munkálatok alatt lévő Trebes-ben több helyen egyszerre történtek reggel 6 órakor az előállítások, amelyekhez mintegy száz kommandóst mozgósítottak.Postai úton pótolhatók a pénzügyi átvilágításhoz szükséges dokumentumok
Egyszerűbben, postai úton is pótolhatják hiányzó dokumentumaikat a pénzügyi és nem pénzügyi szolgáltatók ügyfelei az új jogszabály alapján a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni fellépés miatt szükséges adategyeztetéskor – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel vasárnap.Vádat emeltek a franciaországi merényletkísérlet megtervezésével gyanúsított iráni diplomata ellen
Vádat emeltek a belga hatóságok a meghiúsított júniusi franciaországi merényletkísérlet kitervelésével gyanúsított iráni diplomata ellen, akit előző nap adott ki Németország Belgiumnak - jelentette szerdán a helyi sajtó. Az Irán bécsi nagykövetségén dolgozó diplomatát Németországban vették őrizetbe.Spanyol börtönökben híveket toborzó dzsihadista hálózatra csaptak le a hatóságok
Spanyol börtönökben híveket, potenciális terroristákat toborzó dzsihadista hálózatra csaptak le a hatóságok - közölte a spanyol belügyminisztérium kedden.Saját állampolgárait zárná börtönbe Németország a chemnitzi gyilkos migránsok helyett
Híradások szerint elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek Németországban hétfőn hat feltételezett "szélsőjobboldali" terroristát. Mint azt már korábban megírtuk (ITT), a chemnitzi terrortámadás egyik gyanúsítottját, egy huszonkét éves iraki migránst pedig szabadon engedtek, miután ügyvédje panaszt emelt a fogva tartása ellen.Informátor: A párizsi terrortámadás kitervelőjét is segítené a migránssimogató Migration Aid
Tagadja a migránsokat segítő Migration Aid, hogy terroristáknak is segítenek, de az Echo TV Informátor című műsorában Siewert András, a szervezet vezetője elismerte, hogy ellátná, segítené, megetetné Salah Abdeslamot, a 137 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások kitervelőjét, ha segítséget kérne. "Egy orvos is esküt tesz, nem kérdezi meg, hogy akit ő megment, az adott esetben egy terrortámadás elkövetője-e, hanem elvégzi azt a tevékenységet, amire neki hivatása van" - válaszolta Siewert András Szarvas Szilveszter kérdésére. Az Informátorból kiderül, évi 15-20 millió forintból gazdálkodik a Migration Aid, a pénzt a Magyarországon tartózkodó menekültek ellátására fordítja. "El tudunk számolni a támogatásokkal. Az itt tartózkodó családoknak van egy fix keretük, azt kvázi elkölthetik nálunk" - válaszolta Siewert. Az adásból kiderül, az adóelkerülés, vagy pártpolitikai ambíciók mozgatják-e a Migration Aidet, miután bejelentették, párttá alakulnak, hogy ne kelljen befizetniük a bevándorlási különadót.Nagyszabású terrorcselekményre készülő gyanúsítottakat vettek őrizetbe Hollandiában
Nagyszabású terrorcselekményre készülő gyanúsítottakat vettek őrizetbe Hollandiában hónapokig tartó nyomozások eredményeként - közölte csütörtökön a hágai ügyészség. A vádhatóság szerint erősen felfegyverzett rendőri egységek a hét férfit az Amszterdamtól 100 kilométerre délre fekvő Arnhem, valamint a belga és német határon fekvő Weert városában fogták el.Soros szervezete petícióban kérelmezi Ahmed H. büntetésének enyhítését
Petíciót adott át az Amnesty International (AI) két küldöttje az Igazságügyi Minisztérium (IM) képviselőjének kedden Budapesten, a tárca épületében a társtettesként elkövetett terrorcselekményért nem jogerősen elítélt Ahmed H. ügyében a minősítés megváltoztatásáért, a büntetés enyhítéséért.Ajánljuk még

















