terrorizmus
Újabb iszlamistákat tartóztattak le a skandináv lányok marokkói meggyilkolásának ügyében
Újabb kilenc embert tartóztattak le a marokkói hatóságok annak gyanújával, hogy közük lehet a két skandináv turista terrorista hátterű meggyilkolásához – közölte pénteken a marokkói rendőrség. A letartóztatásokat csütörtökön és pénteken hajtották végre az észak-afrikai ország több városában. A rendőrségi akciókban elektronikai eszközöket, sörétes puskát, vágófegyvereket, katonai egyenruhákat és feltételezhetően robbanószer előállításához használható anyagokat foglaltak le a hatóságok.A migrációtól és a terrorizmustól tartanak leginkább az európai emberek
Az európaiak többsége változatlanul a migráció miatt aggódik, arányuk tavasz óta folyamatosan emelkedik, a második helyen pedig legtöbben a terrorizmust jelölték meg az Európai Unió (EU) kiemelkedő problémájaként – derült ki az Európai Bizottság pénteken kiadott felméréséből.Bakondi György: Biztonságosak a magyarországi karácsonyi vásárok
A rendőrség katonai rendészek, polgárőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével garantálja a magyarországi karácsonyi vásárok biztonságát – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 tévécsatorna csütörtöki műsorában.Alláhu akbart kiáltott a muszlim terrorista
A strasbourgi lövöldözés elkövetésével gyanúsított Cherif Chekatt a támadás során Alláhu akbart (Allah hatalmas) kiáltott - közölte szerdán a párizsi főügyész, Rémy Heitz.A kormány mindent megtesz az emberek biztonsága érdekében
A magyar kormány továbbra is mindent megtesz az emberek biztonsága érdekében és tovább védi a határokat - mondta a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Bakondi György közölte: több, mint 300-an meghaltak és több, mint 1500-an megsebesültek 2012 óta a muszlim illegális bevándorlók által elkövetett terrorcselekményekben.Iráni elnök: Terroristák, drogok és menekültek fogják elárasztani a Nyugatot az amerikai szankciók miatt
Haszan Róháni iráni elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy terrorizmus, drogok és menekültek "áraszthatják el" a Nyugatot, ha az Irán ellen újra bevezetett amerikai szankciók meggyöngítik az iráni bűnüldöző szerveket.Horváth József: A terroristák módszerei megváltoztak, ma már hibrid háború van
El kell távolodni a terrorizmus klasszikus felfogásától, hiszen ma már hibrid háborúról beszélünk – mondta a Magyar Időknek Horváth József biztonságpolitikai szakértő. Ennek részei az egyéni és a szervezett akciók, a no-go zónák, az iszlámalapú pártok megjelenése és a keresztény értékeket háttérbe szorító politikai döntések is. A szakértő szerint már jóval többről van szó, mint a terrorizmus elleni küzdelemről: arról szól, hogy hogyan adjuk fel önmagunkat.Az Iszlám Állam migráns tinédzser hívét állítják bíróság elé Németországban
Bíróság elé állítanak a németországi Frankfurtban egy iraki fiatalembert terrorcselekmény előkészítésének vádjával - közölték kedden illetékesek. A frankfurti tartományi felsőbíróság közleménye szerint a tizenhét éves Deday A.-t azzal vádolják, hogy robbantásos merényletet készített elő és követőket toborzott az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek.Ajánljuk még

















