terrorizmus
Az amerikai vízumot kérőknél a közösségi médiában fellelhető adatokat is megnézhetik
Az amerikai külügyminisztérium által a Fehér Ház költségvetési hivatalának megküldött tervezet – amely tükrözi Donald Trump elnök korábbi állásfoglalását – azt javasolja, hogy az amerikai hatóságok csaknem valamennyi, az Egyesült Államokba belépni szándékozóról gyűjtsenek adatokat a közösségi médiából is."Szürkefarkas Vona" török barátja volt a pápa elleni merénylet kulcsembere - Az Origo lehozta a bizonyítékokat!
Az iszlámbarátságát az utóbbi időben hevesen tagadó és leplezni akaró Vona Gábor megint lebukott. Szoros kapcsolatban áll ugyanis egy török szélsőséges iszlamistával, Musa Serdar Çelebivel - írja az Origo.hu a Jobbik-elnök terrorista-kapcsolatait feltáró oknyomozó cikke második részében. Előzőleg a hírportál Vona Facebook-oldalán egy fényképet talált, amelyen Çelebi szívélyesen, puszival köszönti Vonát. Musa Serdar Çelebi kalandos életúttal a háta mögött mindig is török nacionalista szervezetekben, szélsőségesen muszlim mozgalmakban és pártokban tevékenykedett Német- és Törökországban egyaránt. Már a '80-as években, de a '90-es években is fölmerült vele szemben, hogy a Szürke Farkasok terrorszervezet egyik vezetője. A cikksorozat most közzétett második része rámutat, kulcsszerepe volt Celebinek a II. János Pál pápa elleni 1981-es merényletben.Gyerekeket gyilkosságra buzdító iszlám terroristát vettek őrizetbe Olaszországban
Őrizetbe vett kedden az olasz rendőrség az ország déli részén fekvő Foggiában egy egyiptomi születésű olasz állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagja, és "nem muszlimok" meggyilkolására buzdított gyerekeket az iszlám központjában tartott oktatásain.Polgári Szilvia: Insallah (riport Georg Spöttle előadásáról)
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Bundeswehr nyugalmazott hadnagya, a Német Szövetségi Nyomozó Hivatal volt munkatársa tartott előadást március 21-én a Polgárok Házában. Az Európa Védelmében, a migrációról hétről hétre című előadássorozat harmadik megszólalójaként a legfrissebb adatok alapján elemezte a párhuzamos társadalmak jelenléte által okozott németországi feszültségeket, beszélt a bűnözésről, nemkülönben a beilleszkedési akarat hiányáról. Spöttle azt mondta, a migráció olyan, mint az orosz rulett – ha nem fogják el a bevándorlókat és nem adják el rabszolgának, ha nem fulladnak bele a tengerbe, vagy nem éri őket egyéb baleset az út során, túlélhetik. Aztán hogy Európa túléli-e ez a kísérletet, már más kérdés. De ne feledjük, minden egyes ember halála Merkel, Soros és a brüsszeli elit lelkén múlik.Szijjártó: aki beengedi a bevándorlókat, azt kockáztatja, hogy beengedi a terroristákat is
Migrációs hátterű terrortámadás történt pénteken Franciaországban - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Dunakeszin.Morvai: felháborító módon közelíti meg az Unió az európai terrorizmus kérdését
A 2016-os brüsszeli terrortámadás magyar áldozata is megszólalt az Európai Parlament terrorizmussal foglalkozó különbizottságának legutóbbi ülésén. Ezen Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő is felszólalt, majd az EP tévéstúdiójából elemezte azt, hogyan közelíti meg az EU az európai terrorizmus kérdését.Életfogytiglant kapott az a migráns, aki tavaly Londonban akart metrót robbantani
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken a londoni metróban tavaly szeptemberben megkísérelt pokolgépes merénylet tettesét.Lelőtték az ISIS terroristáját, három ember meghalt, tizenketten megsérültek (Frissítjük!)
Túszokat ejtettek egy francia szupermarketben, Trébes-ben. A túszejtő az Iszlám Állam nevében követte el a támadást. A Mirror értesülései szerint eddig három halálos áldozata van a túszejtésnek és legalább tizenkét sérültről adtak hírt. Az elkövető állítólag Allah Akbart kiáltott.Ajánljuk még

















