terrorizmus
A korábbiaknál is pusztítóbb iszlamista terrortámadások érhetik Európát
Nyugati titkosszolgálatok információi szerint az eddigieknél is összetettebb és pusztítóbb merényletek végrehajtására készülhet az Iszlám Állam (IÁ) Európában – jelentette ki Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 tévécsatorna szerdai műsorában.Terrorizmus gyanúja miatt veszítette el több mint száz ember bahreini állampolgárságát
Megfosztottak bahreini állampolgárságától 115 embert – köztük aktivistákat és politikusokat – az arab királyságban terrorizmus gyanúja miatt - adta hírül kedden a bahreini ügyészség.Kitoloncoltak Németországból Tunéziába egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt
Kitoloncoltak Németországból Tunéziába szerdán egy terroristagyanús elutasított menedékkérőt, akinek ügyét a német alkotmánybíróság is tárgyalta. A német sajtóban Haikel S. néven azonosított férfit Hessen tartomány belügyminisztere, Peter Beuth bejelentése szerint szerdán repülővel Tunéziába szállították és átadták a helyi hatóságoknak. Hazájában bíróság elé állítják, azzal vádolják, hogy részt vett több iszlamista terrortámadásban, köztük a tuniszi Bardo Múzeumban 2015 márciusában elkövetett, 21 halálos áldozatot követelő merényletben.Közel ezer német állampolgár csatlakozhatott az Iszlám Állam terrorszervezethez
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozó, majd később hazatérő német harcosok nem kerülnek börtönbe, ami biztonsági kockázatot jelent - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.ISIS-hez csatlakozott német gyerekeket telepítene haza a német kormány
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szolgálatába állt német nők gyermekeinek hazatelepítését tervezi a német kormány - írta a Bild című német lap kedden.Svéd hétköznapok: terrorcselekmény előkészülete miatt vettek őrizetbe három embert
Terrorcselekmény előkészületének gyanújával vettek őrizetbe három embert Svédországban – közölték hétfőn helyi tisztségviselők. A svéd biztonsági szolgálat (SAPO) arról számolt be, hogy a három embert hétfőn a svéd főváros, Stockholm különböző pontjain gyűjtötték be.Az Iszlám Állam terroristái újabb migrációs hullámot indítanának Európába
Újabb migrációs áradat várható idén, ha nem stabilizálódik a helyzet a Közel-Keleten. Úgy tűnik a szétvert Iszlám Állam katonái újabb menekülthullámot szeretnének indítani Európába, amelybe ők maguk is szeretnének elvegyülni. Az ENSZ egyik képviselője szerint a Szíriából menekülő “harcosok” a helyi terrorszervezetekkel működnek együtt, és a kritikus élelmiszerhiányt kihasználva, étellel próbálják meggyőzni az embereket, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és induljanak el nyugatra.Torontói gázolás - Vádat emeltek a furgonos tömeggyilkos ellen
Vádat emelt tíz rendbeli gyilkosság és 13 rendbeli emberölési kísérlet miatt kedden egy torontói bíró Alek Minassian gyanúsított ellen, aki az előző nap bérelt kisteherautójával járókelők közé hajtott Torontóban - jelentette a kanadai sajtó. A gyanúsított 25 embert gázolt el, akik közül tíz meghalt.Ajánljuk még

















