terrorizmus
Sokra vitték a svájci terroristák: az egyikből politikus, a másikból környezetvédő aktivista lett
Carlosnak, a Sakálnak számtalan kapcsolata volt, kevéssé ismert az a svájci szélsőbaloldali terroristacsoport, amely több küldetést teljesített. Rakétavetővel támadtak egy francia atomerőműre, részt vettek a Szabad Európa Rádió müncheni épületének felrobbantásában, sőt, megpróbáltak meggyilkolni egy szaúdi diplomatát. A komolyabb büntetést megúszták, és azóta is gondtalan életet élnek. Az egyikből politikus, a másikból ismert G8-ellenes aktivista, a harmadikból pszichoterapeuta lett. Terroristákból öltönyös környezetvédők – egy szürreális, de nagyon is valós történet első része következik.„Forradalmi üdvözlettel” – a Sakál köszönőlevélben hálálkodott Kádár Jánosnak
A véreskezű Carlos 1980-ban személyesen Kádár Jánosnak írt hálálkodó levelet, amelyben megköszönte hazánk segítségét, virágnyelven fogalmazva: hogy nem akadályozták. Jóval többről volt szó. Bár a központi legenda szerint már 1982-ben kiszorították őket, ez csak 1985-ben sikerült, ez lehetett az egyik Amerikának tett gesztus. S bár a rendszerváltás után felmerült a belügyminisztériumi vezetők felelősségre vonása, természetesen elhalt az ügy. Horváth Balázs akkori belügyminiszter világosan kimondta: nem akarnak politikai ügyekben büntetőeljárást folytatni... Ártatlan nyugati emberek halála, vonatok, épületek felrobbantása - úgy fest, ez is belefért.Terroristaparadicsom volt Budapest a nyolcvanas években
Valóságos átjáróház volt Magyarország a terroristáknak a nyolcvanas években - ez derül ki abból a dokumentumgyűjteményből, amelyet a lengyelektől kapott meg a Hamvas Intézet. A hírhedt szélsőbalos Carlos és csapata tökéletesen berendezkedett Budapesten, jöttek hozzájuk a különféle terrorszervezetektől (Palesztin Felszabadítási Front, IRA, ETA stb.), de hírszerzők, újságírók, különböző kapcsolatok is szabadon felkereshették őket. Egy volt IRA-tag néhány éve azt vallotta a francia bíróságon, hogy a magyar honvédségtől kapott fegyvereket, majd a hivatalos szervek segítették át a határon. Ezek szerint nem csupán búvóhellyel, fegyverrel is támogatta a Kádár-rendszer a nemzetközi terrorizmust.Ajánljuk még

















