területvédelmi erők
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését
Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta a Magyar Honvédség Területvédelmi Erők Parancsnokságának parancsnoka szombaton a tatárszentgyörgyi lőtéren.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hamarosan indul a területvédelmi tartalékosok toborzása
A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén, kedden, Gödöllőn, a Szentháromság-templomban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: céljuk, hogy minél többen döntsenek úgy, tenni akarnak Magyarország védelméért, részei lesznek "ennek a nagy családnak, amely nemcsak embert próbál, de embert farag".Fellázadtak a Bahmutot védő ukrán katonák (Videó)
Videoüzenetben tiltakoztak sanyarú helyzetük miatt a Bahmutot védő ukrán katonák. A felvételen a területvédelmisekből szervezett alakulat tagjai arra panaszkodnak, hogy zsoldjukat feletteseik ellopják, miközben ők egyre megrázóbb veszteségeket szenvednek.Az oroszok szerint már az ukrán elit alakulatok is tömegesen dezertáltak
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy az ukrán területvédelmi erők több hadegysége is megtagadta a harcot a siralmas felszereltség és a rossz körülmények miatt. Az oroszok jelentései szerint most már a jól kiképzett egységek, mint a tengerészgyalogság, illetve a Nemzeti Gárda alakulatai körében is egyre gyakoribb a dezertálás. Tudjuk, persze, putyini propaganda, de ismerve a híradások folyamatát, pár hónapon belül talán a haladó média is beszámolhat majd erről.Fegyveres kiképzést kapnak a lengyel posta dolgozói
A postások fegyveres képzéséről szóló megállapodást augusztusban fogják aláírni a lengyel hadsereghez tartozó, 2016-ban létrehozott területvédelmi erőkkel (WOT). A postai szolgálat vezetőségi tanácsa által kiadott utasítás szerint a munkavállalóknak meg kell ismerkedniük a fegyverhasználat biztonsági szabályaival és alapvető lövészkészségeket kell szerezniük a tanfolyam során.Az ukrán hadsereg lőállásokat rekvirálhat a panellakásokban, de garantálják a vagyontárgyak biztonságát
Kijev minden nap tartogat meglepetéseket; most ukrán ismerőseim küldtek telefonnal készített fotókat, hogy mire kéri őket a hadsereg. Harkov megyében a hadsereg a lakóházakra a következő cédulákat ragasztotta ki: „Kérjük, ne zárja be lakása ajtaját, hogy adott esetben a hadsereg ott lőállásokat alakítson ki. Vagyontárgyai biztonságát garantáljuk.”Lapátokkal tüzérség ellen – A frontról jelentkeztek a beregszászi területvédelmisek
Mint korábban beszámoltunk róla, Ukrajnában a hadsereg mellett létrehozott területvédelmi erők (Teroborona) feladata az adott megyékben teljesített félkatonai szolgálat lett volna, akiket elméletben nem küldhettek volna harctérre, azonban a növekvő veszteségek miatt az ukrán hadvezetés elrendelte ezeknek a csapatoknak a frontszolgálatra küldését. A döntés elméletben május elején született, azonban már ezelőtt is érkeztek hírek a csapatok átcsoportosításáról. A beregszászi 101. Területvédelmi Dandár katonái kétségbeesett videóban fordultak a nyilvánossághoz, miután kiképzés és megfelelő fegyverzet nélkül kerültek a harctérre.Ajánljuk még