tetemre hívás
Sosem veti le végleg vörös rongyait a tetemre hívott Budapest?
Már megint csődről kell beszélni, már megint a végső széthullás mezsgyéjén egyensúlyoz Budapest. A város, amely a magyar nemzet fővárosa, az egykor büszke, még ma is gyönyörű, de belsejében egyre inkább rothadó metropolisz, amelyet egyszerre imád és egyszerre gyűlöl oly sok ember. Mára silány politikai védőbástya már a baloldal kezében, ahonnan egyszerre lőnek vicsorgó arccal az ellenfélre, miközben kinyújtott tenyérrel várják az alamizsnát a túlélés érdekében. Dolgozni? Azt minek. Elég, ha áldozatpózban fetrengve mindent a kormányra fognak, mit számít nekik, hogy romlik és bomlik a főváros, egyre élhetetlenebb, és tele van olyan alakokkal, akikre a cirkuszt és kenyeret mondást kitalálták közel 2000 éve. A csőd pedig újra itt, a kéz feltéve, a hibás a másik oldalon. Meddig mehet ez még így? 
