the fair right
Augusztus 20-án koronázták meg Szent Istvánt a Duna jegén – Az utca embere válaszol
Ismét megkérdeztük az utca emberét, hogy mit ünneplünk augusztus 20-án. A megkérdezettek közül majdnem mindenki tudta, hogy augusztus 20-a Szent Istvánhoz köthető – még a külföldiek is –, az ünnepség miértje azonban néhányuknak feladta a leckét. Arra a kérdésre, hogy meg kellene-e ünnepelnünk az államalapítás napját, eltérő válaszokat kaptunk. Ismét előkerült a "túl drága" érvrendszer, ami gyakorlatilag bármire ráhúzható, amit az "ellenoldal" nem szível. Illetve az sem segít az önálló vélemény organikus kialakulásában, hogy a baloldali cselédsajtó folyamatosan ezzel a mantrával tömi az olvasói fejét. "Túl drága, fölösleg, pénzkidobás stb." A kommunisták már egyszer megpróbálták elvenni az ünnepeinket... most azzal is beérik, ha nem ünnepeljük. Nekik üzenjük, hogy ez itt Magyarország, ahol tiszteljük mások kultúráját, de legalább ennyire büszkék vagyunk a sajátunkra is! A Telex szerint a fehérek megöléséről szóló dal is jobb, mint a patriotizmus – The Fair Right (videó)
A Telex még a baloldali lapok között is kiemelkedően aljasnak számít. A legtöbb ellenzéki portál amellett, hogy függetlennek hazudja magát, többnyire önazonos. Az RTL egyértelműen politizál, a Mérce nyíltan a kommunista, a 444.hu pedig már meg sem próbálja a professzionalizmus látszatát kelteni (pedig a 2,4 millió eurós támogatásból jutna erre is bőven). A Telex azonban más. Azért más, mert ők még mindig azzal hitegetik az olvasóikat, hogy ők képviselik az újságírás legmagasabb fokát. Úgy aposztrofálják magukat, mintha náluk volna a bölcsészet bölcsek köve, az olvasót pedig arra kényszerítik, hogy nekik higgyen a saját szeme helyett. Klág Dávid írása tökéletes példája ennek. A mai videóban ezt fogjuk elemezni. Rendőrök ellen hergel a Telex szélsőbalos amerikai mintára – The Fair Right (videó)
Ismét a Telex kapja az aranycsótány-díjat. Normális ember számára nehéz volna szavakba önteni az elmúlt pár nap eseményeit, a Telex azonban ismét tudatta velünk, miért kell inkább nekik hinnünk a szemünk helyett. Ahhoz, hogy ezt megértsük, emlékezzünk vissza az Árpád hídi tragédiára. Főleg arra, hogy miként írt a baloldali sajtó az esetről. Azt követelték, hogy valaki csináljon már valamit a száguldozó őrültekkel. Ezzel szemben most, amikor a rendőrök lekapcsolnak egy jogsi és rendszám nélkül 200 km/órával száguldozó ámokfutót, miről ír a baloldal? Arról, hogy a rendőrök szabálytalanul jártak el, mivel veszélyeztették a sofőr életét, akinek amúgy két kisgyermeke van. Ismét kilöttyent a moslék: kitálalt a Telex alapító-főszerkesztője
Előkerült a Telex legősibb botránya. Az induláskor óriási lufit fújtak, amit most egy korábbi munkatársuk szúrt ki. A haladósajtó bohóctagozatát, a 444-et azonban nem kell félteni. A munkatársaikkal szemben tanúsított botrányos bánásmódjuk ellenére óriási összegeket kaptak az Európai Uniótól, amit persze jótékony és etikus célokra fognak fordítani. A független-objektív sajtó másik nagy mecénása, David Pressman azonban messzire merészkedett. Nyilvántartást kért azokról a külhoni magyarokról, akik az egyszerűsített honosítási eljárás folyamán jutottak magyar állampolgársághoz. Az indoklás nagyon egyszerű: ezek az emberek ugyanis nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az USA számára. Emellett szó volt még a kínai medvedisznóemberről, és a japán férfiról is, aki kutyának képzeli magát. Nehéz eldönteni, hogy ezek közül melyik a fajsúlyosabb hír. Nézzétek meg a teljes videót, kommentben pedig írjátok meg, melyik rész tetszett a legjobban! Hófehérke: a híres törpeszínész csúnyán nekiment a Disney-nek – The Fair Right (videó)
Már Hófehérke sem a régi. A Disney legújabb élőszereplős alkotása komoly felháborodást váltott ki a rajongókból, akiknek már az sem tetszett, hogy egy "közepesen átlagos", (hó)fehér bőrűnek kicsit sem nevezhető színésznő játssza a mese főszereplőjét, de amikor kiderült, hogy már a törpék sem a régiek, a közönség valóságos kritikacunamit zúdított a Disney döntéshozóira. A botrány akkorára dagadt, hogy a Disney napokig tagadta a kiszivárgott fotók valódiságát. A tiltakozás szintet lépett. A rendező a progresszió nevében a törpéket is lecserélte, azonban Dylan Postl, a híres törpeszínész nagyon kiakadt azon, hogy a nyitottság jegyében a film kizárja az egyik leghátrányosabb helyzetű csoportot: a mélynövésűeket. SZENZÁCIÓ: Újabb "hírezsenber" szégyelli a magyarságát | The Fair Right (videó)
A Reaktor legújabb részében a fehérvári Adrian Cronauer, ismertebb nevén Schéda Zoltán bitorolta Vincze Emília helyét, akivel első körben a budapesti és vidéki közlekedés sötét oldalát feszegettük. Ezt követően áttértünk a legújabb "hírezsenberünkre", aki egy interjúban elárulta: külföldön szégyelli a magyarságát. Ezzel szemben a "külföld" jobb, ha a saját dolgával foglalkozik, mint például az új Hófehérke élőszereplős változatával, ami annyira szélsőséges, hogy már a törpeszínészeket is kiakasztotta. A beszélgetés végén szóba került a bizonyára független, senki által sem koordinált egyetemisták Libri előtti magánakciója, amikor is szerintük illegális, befóliázatlan könyveket osztogattak a járókelőknek. Az utolsó pár percben pedig rátértünk a bécsiek legújabb agymenésére, amit a Soros-blog (444.hu) csak "izgalmas osztrák kísérletnek" nevezett. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.