the right brothers
Right Brothers: Ez nem egy francia koalíció, hanem egy káoszközpont (VIDEÓ)
A múlt heti Right Brothers egy kicsit "sisteresre" sikeredett és egyébként is rendhagyó volt, ugyanis egy autóból jelentkeztünk be Gav Duncennel. Miközben haladtunk a szokásos budapesti dugóban elmélkedtünk a francia választásokon és megállapítottuk, hogy a baloldali törzsközönség mintha mindenhol egyforma lenne. Agresszívek és trágárak. Legalábbis ez látszik azokon a felvételeken, ahol ünneplik a baloldal győzelmét, amit Gav szerint nem demokratikusan, hanem taktikusan harcoltak ki, hiszen összeálltak. Azonban, hogy fognak-e tudni együtt dolgozni kérdés, mert úgy néznek ki, mint egy káoszközpont. Mindeközben megalakult a Patrióták Európáért frakció, ami tulajdonképpen a kiközösítettek csoportja. Azonban úgy néz ki, elég sok kiközösített párt van az EU-ban, a nagy siker miatt pedig próbálják ellehetetleníteni az új frakciót. Ismeretlen arcok, viccemberek és bűnözők – The Right Brothers
Annak idején többnyire olyan emberek indultak el választásokon, akik valamihez értettek, vagy valamilyen tekintetben relevánsak voltak egy adott közösség számára. És az emberek annak idején általában azokra szavaztak, akiket ismertek, akikkel azonosulni tudtak, vagy akikről úgy gondolták, hogy értenek valamihez, mert azt akarták az emberek, hogy valaki segítsen nekik menedzselni a mindennapjaikat. Ehhez képest ma semmiből előbukkanó ismeretlenek, semmihez nem értő viccemberek és néhány esetben bűnözők is pozíciókat kaptak a szavazók bizalmából Európában. Ha valami miatt, akkor emiatt jogos minden hőbörgés. Vannak olyan cégek, ahol előny a büntetett előélet – The Right Brothers
Egyes nyugati cégekhez úgy keresnek vezérigazgatót, hogy az álláshirdetésben ki van kötve: az illetőnek büntetett előéletűnek kell lennie. Ha Ön szerint ez furcsa, akkor Ön normális, nem úgy, mint azok, akik bizonyos adózási előnyöket kihasználva alkalmaznak bűnözőket, de az ügyben a szabályok kitalálóihoz is lehetne néhány keresetlen szavunk. De nem is ez a legrosszabb hír a héten: talán viszi az első helyet az, hogy egyes portálok megpróbálják még a mai napig is azzal népszerűsíteni az orosz–ukrán háborút, hogy a konfliktust valami trendi, menő dolognak próbálják beállítani. Mindig is szerettük Perut, ahol már mentális betegségnek számít a transzneműség – The Right Brothers
Peruban mentális betegségnek nyilvánították a transzneműséget. Szóval most már nem csak a gyönyörű természeti adottságai miatt, de a normalitás miatt is ajánlott célpont lehet a dél-amerikai ország. De ahogy közeledünk Európa felé, úgy lesz minden egyre furcsább: itt van például az a két idős hölgy, akik 82 ás 85 évesen is aktivistának álltak, és az olaj ellen tüntetve megpróbálták tönkretenni a Magna Chartát. Közben pedig az is kiderült, hogy nem szabad senkinek olyan dolgot mondania, amit előtte egy náci már kimondott, tehát ha Hitler valakinek régen azt mondta, hogy “boldog születésnapot”, akkor az gyűlöletbeszéd. Márpedig biztosan mondta, legalább egyszer. Az évszázad csalása: kutyákat festettek át, hogy pandának nézzenek ki – The Right Brothers
Marie-Thérèse Kaiser-t, egy fiatal német politikust azért ítéltek el, mert csoportos nemi erőszakkal kapcsolatos statisztikákat publikált, válaszul arra a hírre, hogy afgán migránsokat költöztetnek a körzetébe. Úgy tűnik, hogy valakinek nagyon fáj az igazság. A Zöldek és az Olasz Baloldal Szövetsége közben bemutatta az európai parlamenti választásokon induló jelöltjeit, köztük a Magyarországon fogva tartott Ilaria Salist, akit apja képviselt a kampánynyitón a calabriai Riacéban. De nyilván nincs itt semmi látnivaló. Kivéve abban a kínai állatkertben, ahol kutyákat festettek át, hogy pandának nézzenek ki. Erről csak azért beszélgettünk, hogy ne csak rossz hírek legyenek. Gumicsónakokat szurkálnak ki a francia rendőrök, hogy megállítsák a migránsokat – The Right Brothers
Van úgy, hogy az ember próbál nem a migrációról és az európai lakosságcseréről beszélgetni, de akármit kezd kapargatni végül úgyis erről lesz szó. Ez most sem történt máshogy, miután kiderült, hogy a Németországban élő migránsok egy iszlám állam megalapítására szólították fel egymást és a híveiket. Az átlag európai valószínűleg ezt nem veszi túl komolyan, és sajnálatos módon mindig azt hiszik, hogy velük ez nem történhet meg, miközben talán már meg is történt. A francia rendőrök viszont úgy tűnik, megtalálták a megoldást: gumicsónakokat szurkálnak ki. Igen jól hallották. Gumicsónakokat. Elmondjuk, hogy miért. Korunk legveszélyesebb embere egy keresztény férfi, aki nehéz sorsú embertársain segít – The Right Brothers
Egy festmény miatt tört ki a botrány egy ismert brit kávézóláncnál. Az egyik üzletben ugyanis egy furcsa kép volt kirakva az egyik asztal fölé, amin brit katonák láthatóak egy horogkereszt formájú formációban. Más kérdés, hogy mi vajon beleláttunk volna ilyesmit kávézás közben egy dekorációba, de ettől függetlenül lehet, hogy igaza van a feljelentőnek? Bár az is lehet, hogy csak szimbólumokban látjuk a világot, és mindenhol veszélyt keresünk? Aki viszont biztosan nem veszélyes, az az a férfi, aki megkapta élete álommunkahelyét, egy hátrányos helyzetű embereket segítő szervezetnél, de aztán a munkaadója megtudta, hogy keresztény, ezért azonnal elbocsátották. Bár nem világos, hogy miért lenne valaki rossz választás egy megesetteken segítő szervezete keresztényként… talán az a baj, hogy nem transznemű? Mindezekről is beszélgettünk a legújabb Right Brothersben.