tiltás
Kabul Rózsája figyelmébe: annyira megtetszettek a vidámparkok a táliboknak, hogy ki is tiltották onnan a nőket
A tálib erkölcsvédelmi minisztérium vasárnap elrendelte, hogy az afgán fővárosban, Kabulban ezentúl a vidámparkokban nemek szerint el kell különíteni a látogatókat, ami azt jelenti, hogy a családok többé nem járhatnak együtt ezekbe a létesítményekbe.Új Facebook-oldalt indított Bohár Dániel, miután feljelentették a balos trollok
A Pesti TV riporterét már második alkalommal tiltja le a Facebook, de nem adja fel, új oldalt indít.A románok nemet mondtak a Pride-felvonulásra
Tizenöt éve először fordul elő, hogy nem ad engedélyt a bukaresti városháza vezetése a Pride-felvonulásra. A városvezetésnek azonban nem magával az rendezvénnyel van problémája, hanem azzal, hogy ennyi ember vonulása nem engedélyezett a járványügyi korlátozások miatt. Ezért más helyszínt vagy más időpontot javasoltak a szervezőknek, de ők semmilyen más megoldást nem fogadtak el, a Meleg Büszkeség Napja nekik fontosabb, mint az egészség. Mindeközben itthon Falus Ferenc még mindig azt magyarázza, hogy a Budapest Pride-on vonulni egészen más, mint amikor idegenek egymás mellett állva nézik az eget augusztus huszadikán.Tilos lesz mindenféle politikai üzengetés az olimpiai úszóversenyeken
A vizes sportok nemzetközi szövetségének (FINA) elnöke felhívta a versenyzők figyelmét arra, hogy mindenféle politikai és egyéb demonstráció tiltott lesz a tokiói olimpia úszóversenyein a medencetérben és a dobogón. Az elnök hangsúlyozta, hogy a medencetér mindig is a barátság és a tisztelet helye volt, és az is marad, nem pedig az egyénieskedésé – hívta fel a figyelmet az Origo.Minden oldalról kapja a pofonokat Fegyőr, miután a szabad sajtó napján tiltaná el foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat
A Momentum elnöke nem először lépett fel nyíltan a jobboldali sajtó ellen a nagy sajtószabadság jegyében. Mint arról többször is beszámoltunk itt a Pesti Srácokon, Fekete-Győr András egy live-videóban azt pedzegette, hogy ő bizony korlátozná, sőt tiltaná foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat. Szarvas Koppány Bendegúz, a DK-tól a Momentumig vedlő jelenleg önkormányzati képviselőként funkcionáló politikus még tovább vitte a dolgot, főnökét überelve kijelentette, hogy azon kívül, hogy teljesen egyetért Fegyőrrel, ő "eltakarítaná" azon újságírókat, akik számára nem tetszőt írnak. A kormányoldaltól az ellenzékig mindenkiben kinyílt a bicska.A thai monarchiát bíráló egymilliós csoportot blokkolt a Facebook
A thai monarchiát bíráló egymilliós csoportot blokkolt a Facebook hétfőn Thaiföldön, miután a bangkoki vezetés jogi eljárással fenyegetett, amiért az amerikai székhelyű internetes cég nem távolított el egy az uralkodó házra nézve sértőnek talált tartalmat.Romániában megosztja az ortodoxokat az egyszer használatos kanállal való áldoztatás
Romániában megosztja az ortodox hívőket a koronavírus-járvány miatt az egyszer használatos kanállal való áldoztatás, ezért a román ortodox egyház vezetősége úgy döntött: a liturgia keretében történő közös áldoztatást egy bizonyos időre felfüggesztik, közben egyeztetnek más országok ortodox egyházaival.Türkmenisztánban betiltották a koronavírus szót a sajtóban és az utcán
Az állami ellenőrzésű média többé nem említheti a koronavírust, és a szó eltűnt az egészségügyi információs füzetekből, amelyeket iskolákban, kórházakban és munkahelyeken osztogattak.Végleges elhallgattatással fenyegetve tiltotta le a Facebook az Informátor Gyurcsány-klipjét – Itt megnézheti!
A közösségi alapelvekre hivatkozva azonnal törölte a Facebook az Informátor koronavírussal kapcsolatos Gyurcsány-klipjét, amelyben a műsor bemutatta, hogy a DK válságmélyítő szektavezére milyen senki által nem kért krízisügyi tanácsokat oszt minden nap Orbán Viktor miniszterelnöknek. Az a Gyurcsány Ferenc, aki a gazdasági világválság alatt azonnal behívta az országba az IMF-et és a Világbankot, lélegeztetőgépre kötötte az országot, és aki olyan rosszul kezelte a kialakult helyzetet, hogy kénytelen volt lemondani. A bukott Gyurcsány most visszatért és videoüzenetben oktatja a kormány nyomásenyhítő politikáját. Erről készített vicces videóösszeállítást az Informátor, amely azonban szúrta a szemét a Facebooknak, azt azonnal eltávolította a közösségi oldalról, sőt, az Informátor Facebook-oldalának végleges törlésével fenyegette meg a műsor készítőit. A PestiSrácok.hu-n most megnézheti a Zuckerbergék által tiltott informátoros Gyurcsány-klipet. Vajon mi is ebben a sértő? Miért is nyomta le azonnal a "törlés" gombot a Facebook? Ja, csak nem politikai okokból? Csak nem most is Gyurcsányék és az ellenzék szekerét tolja a Facebook? Ezzel kapcsolatban eddig sem volt sok kérdésünk, ezután sincs.Ajánljuk még