Szégyenérzet nélkül – Az erőszakbotrányba keveredett jobbikos is indulhat a párt elnöki posztjáértPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 16. Úgy tűnik, a Jobbik nemcsak következmények, de szégyenérzet nélküli párt. Mi sem tanúskodik erről jobban, mint az, hogy az erőszakbotrányba keveredett Földi István is indulhat az elnöki posztért a párt július másodikára előrehozott tisztújító kongresszusán.
Potocskáné vezeti a tisztújításig a Jobbikot ügyvezető elnökkéntPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 10. A Jobbik elnöksége tudomásul vette és elfogadta Jakab Péter lemondását. A délután folyamán ülésezett a párt vezetése, ahol döntöttek arról, hogy a közeljövőben tisztújítást írnak ki, amelynek során új elnököt választ majd a tagság. Ennek időpontjáról a megfelelő időben a sajtót is tájékoztatjuk – áll a párt közleményében.
Jakab készülhet: ma este rendkívüli választmányi ülést tart a JobbikPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 8. Egy hónappal azután, hogy Jakab Pétert ismét megválasztották a Jobbik elnökévé, új tisztújítást javasolhatnak a párt rendkívüli választmányi ülésén – írja az index.hu.
Botrányba fulladt a Jobbik-kongresszus – A nemi erőszak ellen tiltakozott az áldozat élettársaPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 9. A Bors információi szerint botrányosra sikeredett a Jobbik tisztújító kongresszusa, ahol a hivatalos adatok szerint 71 százalékos többséggel választották újra Jakab Pétert. Csakhogy míg két évvel ezelőtt 336, ma már csak 245 küldött képviselte a megfogyatkozott alapszervezeteket, vagyis 91 Jobbik-alapszervezet egyszerűen felszámolta magát. De nem ez volt a legnagyobb botrány.
Jakab Pétert választották újra a Jobbik elnökének, háborús uszító lett a helyettese - A disznóölés folytatódik (frissítve)PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 7. Erőszak-botrány ide vagy oda, nem számít a csúfos választási kudarc és a történelmi vereség sem, a Jobbik romjain tovább pöffeszkedhet a párt tisztújító kongresszusának döntése értelmében Jakab Péter. Az elnökhelyettes a választáson egyéniben elbukó Potocskáné Kőrösi Anita lett, aki a kampányban háborús uszítóként híresült el.
Bujkál a Jobbik: a kongresszusuk helyszínét sem árulják elPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 7. A Telex írta meg, hogy a morális mélypontjára jutott, erőszak-botrányban fuldokló Jobbik még a kongresszusa helyszínét sem árulja el a nyilvánosságnak. Ilyen példátlan lapítás közepette igyekszik Jakab Péter újra megválasztatni magát a szebb napokat megélt párt elnökévé.
Tisztújítást tart a Jobbik: ma valószínűleg a pártot erőszakolják meg Jakabék!PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 7. Jakab Péter elnöki ciklusának végén tisztújító kongresszust tart ma a Jobbik. A szebb napokat látott párt jelenleg vitán felül történetének morális mélypontján van, miután kiderült, hogy egy szexuális erőszak-botrány eltussolására tehettek kísérletet a pártvezetésben. Minden esetre bizakodhatunk, hogy ma zárt ajtók mögött legfeljebb az egykori radikális nemzeti párt maradékát erőszakolják majd meg csupán és az esetlegesen jelenlévő hölgyeknek nem esik bántódása.
Jakab Péter és Stummer János közül fog kikerülni a Jobbik következő elnökePPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 6. Megvan, ki állhat ki Jakab Péterrel szemben a Jobbik Magyarországért Mozgalom szombati tisztújító kongresszusán. A három induló közül csak Jakab Péter (79,48%) és Stummer János (20,08%) érte el a kívánt eredményt, így kettejük közül kerül ki a Jobbik új elnöke.
A volt jobbikos képviselő szerint csalásra készülnek a tisztújításon, hogy Jakab Péter maradjon a párt elnökePPestiSrácok.hu Forró drót 2022 április 27. A Jobbikból kilépett Varga-Damm Andrea egy podcastben beszélt arról, hogy csalásra készülnek volt pártja tisztújításán, mivel közel kilencven kamu alapszervezettel készítik elő, hogy Jakab Péter maradjon a párt élén.
Május 7-én tartja tisztújítását a JobbikPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 április 23. Bő két hét múlva, május 7-én – szombaton – tartja menetrend szerinti tisztújító kongresszusát a Jobbik – közölte a párt döntését a Magyar Hang. Mint írták, a jobbikos alapszervezetek küldöttei az elnöki, az országos választmányi elnöki és az országos alelnöki tisztségekre választhatnak majd tisztségviselőket azok közül, akik megkapják a kellő számú szervezeti ajánlást a kongresszus kezdetéig.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.