tisztújítás
A Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották Novák Katalint
Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották pénteken, Washingtonban. A jobbközép és jobboldali pártokat tömörítő, 1983-ban Londonban életre hívott Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) – amelynek hatvan országból több, mint nyolcvan párt a tagja, és Stephen Harper volt kanadai konzervatív kormányfő az elnöke – csütörtökön és pénteken az amerikai fővárosban tartotta szokásos, félévenkénti tanácskozását.Katyvasz a Jobbikban: mégsem lesz tisztújítás
Jakab Péter, a Jobbik ügyeletes száraztészta- és paprikáskrumpli-felelőse, elnökaspiráns Facebook-oldalán adta közre a hírt, hogy előzetes feltételét, miszerint a párt alapszabályának módosítását kéri, hogy a 2022-es választások előtt már ne kelljen megmérettetnie magát elnökként, a párt országos választmánya nem fogadta el. Ennek értelmében arra kérte a választmány a Jobbik elnökségét, hogy a tisztújító kongresszust halasszák az eredeti időpont szerinti jövő év májusára.Markus Söder marad a CSU elnöke
Megerősítették tisztségében Markus Södert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét pénteken a párt müncheni kongresszusán. A politikus egyedüli elnökjelöltként a szavazatok 91,3 százalékát kapta meg. Ez jelentős erősödés januárhoz képest, amikor a CSU rendkívüli kongresszusán ugyancsak egyedüli jelöltként a szavazatok 87,4 százalékát megszerezve vette át a párt vezetését Horst Seehofer jelenlegi szövetségi belügyminisztertől.Sneider Tamás leváltásáról üzent a Jobbik alelnöke
Az önkormányzati választást követő tisztújításon a Jobbik valódi megújulását tűzte ki célul Bana Tibor, a párt alelnöke az Alfahírnek adott interjújában. Mint ismert, a kudarcos uniós voksolást követően a párt elnöksége úgy határozott: október után előrehozott tisztújítást tartanak a szervezeten belül – írja az Origo.hu.Tisztújító kongresszust tart az LMP
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart ma az LMP Budapesten. A párt azt követően választja meg új vezetőit, hogy elnöksége, köztük a két társelnöke május 26-án, az európai parlamenti választás éjszakáján a rossz eredmények okán lemondott.Negyedszer is Pásztor Istvánt választották a VMSZ elnökévé
Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén a nyugat-bácskai Doroszlón. Az elnöki tisztségre ő volt az egyetlen jelölt, a jelen lévő háromszázharminc küldött közül kétszázhuszonnégyen szavaztak, és egy híján mindannyian támogatták Pásztort.A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja az MSZP-iroda visszabérlési ügyében tett feljelentést
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február 15-ei, pénteki választmányi ülésre tervezett interpelláció kiszivárogtatásával kezdődött. Pénteken jelentettük meg a dokumentumot, amelyet állítólag Fekete Zoltán Pest megyei elnök jegyez. Az interpelláció - ami végül nem hangzott el - évekkel ezelőtt történt súlyos gazdasági visszaélések miatt kéri számon a párt elnökét. Megtudtuk, hogy az ügyben költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és okirathamisítás miatt valaki büntetőfeljelentést is tett. A Központi Nyomozó Főügyészség megkeresésünkre megerősítette a feljelentés tényét: jelenleg annak elbírálása zajlik. Információink szerint a visszaélés az MSZP irodáinak visszabérlése kapcsán történhetett. A láncolatba egy Lengyelországban működő civil szervezetet is beépítettek, hogy így milliós tételeket vehessenek ki a pártkasszából. A kiszivárgott interpelláció is kitér rá, hogy az ügyről 2016 óta tud a párt vezetése - ami újabb kérdést vet fel. Vajon miért most és miért ilyen elánnal került elő a dolog, egyértelműen belső forrásból? Közrejátszhatnak pénz- és pozícióosztások, illetve fennáll annak a lehetősége is, hogy egy jelenleg is pozícióban és döntéshozó helyzetben lévő kör puccsot készít elő, amelynek az eredménye egy, a tervezettnél jóval korábbi tisztújítás - még az Európai Parlamenti választások előtt - és a szerepek újraosztása lehet.Annegret Kramp-Karrenbauer lett Merkel utódja
Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg elnöknek a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán pénteken Hamburgban. A párt eddigi főtitkára ötszáztizenhét szavazatot szerzett, ellenfelére, Friedrich Merz volt parlamenti frakcióvezetőre négyszáznyolcvankét küldött voksolt.A migránsokat is meghívta a CDU-ba a párt éléről távozó Merkel
Egységre és összefogásra szólította fel a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) utolsó pártelnöki beszédében Angela Merkel pénteken Hamburgban a CDU tisztújító kongresszusán. Merkel hangsúlyozta, hogy a CDU a vezetése alatt megváltozott, már nem az a párt, amelynek irányítását több, mint tizennyolc éve átvette, és véleménye szerint ez így van jól.Ajánljuk még

















