tojás
Szinte nincs már olyan élelmiszer, amely ne drágult volna – Az árstopok kiterjesztésében még bízhatunk
Tovább növekedtek a fogyasztói árak Magyarországon; októberben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 21,1 százalékra emelkedett az infláció. A folyamatosan romló helyzetben rövid távon az árstopok kiterjesztésében, hosszú távon a nemzetközi energiaárak mérséklődésében lehet bízni, amelyek fokozatosan lassíthatják a fogyasztói árindexet – írja a Világgazdaság.Egész életünk során szükségünk van megfelelő mennyiségű D-vitaminra a dietetikusok szerint
Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Tudatta, hogy a gyerekeknek kortól függően 400-1000, a felnőtteknek 2000-2500 nemzetközi egység bevitele javasolt naponta, de például az elhízottaknak és az időseknek ennél is többre lehet szükségük. Az étrendkiegészítők mellett a D-vitamin bevihető bizonyos ételekkel is – például halakkal, tojássárgájával, D-vitaminnal dúsított joghurtokkal, margarinokkal -, de pólóban és rövidnadrágban 10-15 perc napon töltött idő is elegendő.Drónnal locsolkodtak a vízimentők
Drónnal vittek tojásokat és hangszórón keresztül mondtak verset a vízimentők.Ötezer éve luxuscikknek számítottak a díszített strucctojások
Ötezer éve luxuscikknek számítottak a díszített strucctojások: brit kutatók gazdagon díszített strucctojások készítésére és kereskedelmére utaló bizonyítékokra leltek. Eredményeikről az Antiquity című folyóiratban számoltak be.Lesz elég tojás húsvétra
Nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem kerül friss hazai tojás a húsvéti asztalra, mivel a tojástermelés folyamatos, és az áruházláncok ellátása is biztosított; a pánikvásárlás nem indokolt, ugyanakkor áremelkedésre lehet számítani – közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) az MTI-vel.Multik veszélyeztetik a hazai tojástermelést
Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.Drágulhat a tojás a nemzetközi állatvédői nyomás és üzleti érdekek miatt
Nem árulnának ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok néhány év múlva, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot - mondta a Magyar Nemzetnek Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.Ajánljuk még