tokió 2020
Nem sikerült a női kardcsapatnak a bravúr – Ez történt ma hajnalban Tokióban
Nem tudott elődöntőbe jutni a sérült Márton Annával felálló női kardcsapatunk, amely első két találkozóját elveszítette, és a 7. helyért küzdhet. Triatlon vegyesváltóban és női gátfutásban voltunk még érdekeltek a nálunk hajnalinak számító, helyi idő szerint délelőtti és kora délutáni versenyeken. Berecz Zsombor finndingi futamát elhalasztották.Köszönetet mondott Orbán Viktor a visszavonuló Cseh Lászlónak
Cseh László a kétszáz méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián. Pénteken délután Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán egy korábbi közös képükkel üzent a 35 éves kiválóságnak. Cseh László kiemelkedő pályafutását többek között két világbajnoki cím és hat ötkarikás érem fémjelzi.Legyőztük a házigazdát is, megvan a negyeddöntő! – Női póló: Magyarország–Japán 17–13
Az Egyesült Államok elleni hatalmas győzelem után Parkes Rebecca és Keszthelyi-Nagy Rita vezérletével a házigazda Japán ellen is sikerült nyernie (17–13) a magyar női vízilabda-válogatottnak az olimpián. Ezzel eldőlt, hogy női válogatottunk teljesítette az első célját: ott van az olimpiai vízilabda-torna negyeddöntőjében!Cseh László: mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok
Bár az időeredményével elégedetlen volt, mégis megnyugodva zárta le pályafutását Cseh László, aki utolsó versenyén hetedik lett kétszáz méter vegyesen a tokiói olimpia úszóversenyének pénteki napján. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó a pályafutásának végén, az utolsó versenye után értékelt.Ötödik helyezés 200 háton! – Telegdy Ádám országos csúccsal, pontszerző helyen zárta a döntőt!
A mai napon is jutott magyar pontszerző hely a magyar olimpiai csapatnak, mégpedig a férfi 200 méteres hátúszásban induló Telegdy Ádámnak köszönhetően, aki nagyszerű teljesítménnyel az ötödik helyen zárta a döntőt!Cseh László fantasztikus hattyúdala – Utolsó olimpiáján is döntőt úszott a fenomén
Egész, szenzációs pályafutásához méltó döntőt produkált Cseh László a 200 méteres vegyesúszás olimpiai döntőjében. Fergeteges első 100 méter után végül a hetedik helyen zárta pályafutása utolsó úszódöntőjét.Olimpiai bajnokunk 100 pillangón is döntős!
A 200 méteren megnyert olimpiai aranyérme után 100 méter pillangón is olimpiai döntőbe jutott Milák Kristóf. A fináléban hatalmas csata várható Caeleb Dressel és Milák Kristóf között az olimpiai bajnoki címért.Kásler Miklós is kiállt Hosszú Katinka mellett
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ és tizenötszörös Európa-bajnok úszónőnk, egyben vitathatatlan magyar sportcsillag, aki eredményeivel a legnagyobbak közé emelkedett, hazánk számára pedig számtalan alkalommal dicsőséget szerzett – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője. Magyarország sportügyekért is felelős minisztereként büszke vagyok Hosszú Katinkára és szívből örülök, hogy személyesen kívánhattam számára is sok sikert az idei olimpiára – tette hozzá Kásler Miklós.Ajánljuk még

















