tokiói olimpia
Két nap alatt már kétszázezren írták alá az olimpia megrendezése elleni petíciót Japánban
A japánok egy online aláírásgyűjtés formájában tiltakoznak a 2021-es tokiói nyári olimpiai játékok megrendezése ellen. Az összesen két napja indított petíció tegnap még csak ötvenezer, ma már kétszázezer szignót gyűjtött be. A közvélemény az újonnan megjelenő koronavírus-mutációk erősen fertőző változatai miatt kezdett el pánikolni – olvasható a japán sajtóban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, Thomas Bachnak, Szuga Josihide japán miniszterelnöknek és a szervezők más képviselőinek címzett petíció szerint a játékokat nem szabad megrendezni ebben a globális egészségügyi válságnak a közepén.Tokió 2020 – Beoltják az összes spanyol sportolót
A tokiói olimpiára utazó összes spanyol sportolót beoltják a koronavírus elleni vakcinával – jelentette be csütörtökön az ország kulturális és sportminisztériuma.Tanulmányok szerint a Pfizer–BioNTech-vakcina kiemelkedően hatékony a mutációkkal szemben
Két, csütörtökön közzétett tanulmány is azt állapította meg, hogy a Pfizer amerikai és a BioNTech német gyógyszeripari vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina kiemelkedően hatékony a vírus fertőzőbb mutációi ellen is – számolt be róla csütörtökön az amerikai sajtó.Ötvenezer aláírás gyűlt össze egy nap alatt a tokiói olimpia megrendezése ellen Japánban
Az első 24 órában közel ötvenezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát. Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi, japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult – sikertelenül – a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a szervezőbizottság állításával ellentétben nem lehet biztonságosan megtartani július 23. és augusztus 8. között az olimpiát, majd a paralimpiát a pandémia újabb hulláma miatt, és – ahogy a petíció fogalmaz – az emberek életének és megélhetésének érdekében mondják le az olimpia megrendezését.Boomerlázadás - Schmitt Pál szerint az ellenzéknek nincs mondanivalója, csak a kormány elleni gyűlölet fogja össze őket (Videó!)
Az egyik oldal végzi a munkáját, a baloldal pedig rettenetesen éhes – így vélekedett Schmitt Pál a Pesti TV Boomerlázadás című műsorában a minap arról, hogyan látja a jelenlegi politikai helyzetet. A volt köztársasági elnök kiemelte továbbá azt is, hogy a hazai ellenzéknek nincsen mondanivalója, nem csinálnak mást, mint nagyotmondó versenyt tartanak. Schmitt Pált mint az Európai Parlament volt alelnöke jó döntésnek tartja, hogy kilépett a Fidesz a Néppártból, mert az szerinte már nem ugyanazt képviseli, mint korábban. A Nemzeti Olimpiai Bizottság tagjaként és mint volt olimpiai bajnok nagyon örül annak, hogy meg lesz rendezve idén a tokiói olimpia, ám abban biztos, hogy a pandémia miatt egészen más lesz ez idei olimpia, mint a korábbiak.A vírus miatt törölhetik az olimpiai lángváltó egyes szakaszait
A szervezőbizottság azt szeretné, ha a terveknek megfelelően Oszakán is keresztülhaladna az olimpiai láng. Josimura Hirofumi oszakai kormányzó csütörtökön jelentette be, hogy a régióban elképzelhető majd a program törlése, amennyiben a koronavírus-fertőzéses esetek száma növekszik. Később Macui Icsiro polgármester is hasonlóan nyilatkozott.Kovács „Kokó” István lett az Amatőr Ökölvívó Világszövetség, az AIBA főtitkára
A WBO alelnök, egykori olimpiai bajnok Kovács Istvánt választották az AIBA főtitkárának, ami hatalmas sportdiplomáciai siker Magyarországnak. A Bajkai István vezette Magyar Ökölvívó Szakszövetség most már két magyart is delegált, hiszen néhány hete Tóth Zsuzsa a versenybizottságban kapott kiemelt szerepet.Levélben biztosította Magyarország támogatásáról a NOB elnökét Orbán Viktor
Levélben gratulált Orbán Viktor Thomas Bachnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökévé történt ismételt megválasztásához – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár péntek délután.Csak az utolsó pillanatban dől majd el, lehetnek-e nézők a tokiói olimpián
A tokiói nyári olimpia szervezői az utolsó pillanatokig kivárnak annak eldöntésével, hogy engednek-e be nézőket az eseményekre, illetve jöhetnek-e külföldi szurkolók. Mori Josiro, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy a koronavírus-járvány miatt gondosan felmérjék a lehetőségeket, mielőtt döntenek.Ajánljuk még

















