török Ádám és a mini
Ünnep és a Pesti TV búcsúbulija a Gesztenyéskertben: Kozma atyával, Wittner Máriával, élő Karanténvloggal és Hobbistával
Erős programot és jó időt ígérünk a PestiSrácok.hu tízéves születésnapi ünnepére és a Pesti TV búcsúbulijára, amelyre szombaton, 16 órától kerítünk sort, a budai Gesztenyéskertben. Az est fő zenei attrakciója az 1968 óta a húrokat tépő Mini rockzenekar és annak frontembere, a különleges fuvolajátékáról híres Török Ádám, illetve a Pesti TV ismert arca, az ügyvédi pályafutása mellett Radics Béla gitárját újra megszólaltató Kosik Kristóf lesz, akit szintén a képernyőnkről ismert DJ Spigiboy, azaz Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere követ. Előzőleg beszélgetést készítünk a színpadon Kozma Imre atyával, a Máltai Szeretetszolgálat alapítójával és a szerkesztőségünk megmaradásáért Corvin közi társaival erélyesen kiálló Wittner Mária 1956-os szabadságharcossal. Felidézzük a tízéves PestiSrácok.hu legjobb alakításait és belepillantunk a másfél évig működő Pesti TV nagy pillanataiba. Megszólalnak szerkesztőségünk közismert arcai és a Karanténvlog, illetve a Politikai Hobbista is élőben jelentkezik a színpadról. A helyszínen adományt gyűjtünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziója számára. Jöjjön el, álljunk ki egymásért, töltse velünk a szombat estét! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.