trianon 100
Trianon-kötetet adott Horváth Csabának a Fidesz-frakció
A trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából kiadott Trianon 100 kötetet adott át a Fidesz–KDNP fővárosi frakciója nevében Dódity Gabriella Horváth Csaba MSZP-s politikusnak, Zugló polgármesterének a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt, az erdélyi testvértelepülésnek angolul írt meghívó miatt.A történelemtanárokon múlnak a jövő büszke magyarjai – Lezárult a Trianonról szóló, nagyszabású pedagógus-továbbképzés
A család mellett a történelemtanárokon múlik, hogy a mostani tizenéveseknek felnőttkorukban milyen közös önképük lesz – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Ráckevén, a trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából indított országos akkreditált pedagógusképzés zárórendezvényén. Schmidt Mária, a képzést elindító Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának tagja ugyanitt arról beszélt, hogy olyan történelemszemlélet kell, amelyből egy büszke, magyar nemzeti érzéssel eltöltött fiatal generáció épül fel. A képzésen négyezer oktató ismerhette meg átfogóan Trianon tényeit, okait, körülményeit és következményeit.Trianon – nem felejtünk, mert nem felejthetünk!
Ha eltemetjük a múltat, ha nem tudunk emlékezni s emlékeztetni, akkor nem fogjuk tudni a jövőt sem alakítani. Isten a történelem ura, sorsunkat kapjuk, de kapunk mellé ajándékba szabad akaratot, amely a döntés jogának hatalmába emel minket. Dönteni a jó és a rossz között azonban felelősség is egyben. A teremtett lény lehetőséget és jogot kapott arra, hogy alakítsa saját és közösségének jelenét és jövőjét. Mi magyarok vagyunk, mi magyarnak születtünk – ez a sorsunk. Ám a jövőnkről, ha elég okosak, kitartóak és bátrak vagyunk, akkor mi magunk dönthetünk. Ez a saját felelősségünk. Június 4-e van, a trianoni békediktátum évfordulója, a Nemzeti Összetartozás Napja. A magyarság golgotája, ugyanakkor a feltámadás lehetősége. Emlékezzünk és emlékeztessünk hát a mai napon arra, hogy mi, mindannyian egy vérből valók vagyunk; és arra is, hogy mi történhet akkor, ha restek vagy igénytelenek maradunk, ha félünk teli torokkal kiáltani: nem, nem, soha!A székely–magyar összetartozást szimbolizáló lovasszobrot avattak fel Agyagfalván
Az 1848-as nemzetgyűlésen történtekre emlékeztek meg a székelyföldi Agyagfalván. Az eseményen felavatták a Trianon 100 – Összetartozunk elnevezésű, Hunort és Magort ábrázoló lovasszobrot. Az emlékmű leleplezésénél felszólaló erdélyi magyar tisztviselőket hagyományőrző huszárok díszőrsége kísérte az avató ünnepségre.Trianon 100 – Hogy lehet, hogy a Trianonnal szétcincált Magyarországból még a háborút kirobbantó Ausztria is kapott?
Nemcsak Magyarország állt a vesztes államok oldalán, mégis, Németország területének mindössze tizenhárom, lakosságának négy százalékát veszítette el az I. világháború lezárultával. Ausztria, amely legfőbb felelőse volt a háború kirobbanásának, még Magyarországtól kapott területeket. Hogy történhetett ez? – tette fel a kérdést a Trianon 100 megemlékezés-sorozatot lezáró sajtótájékoztatón Rétvári Bence. Az államtitkár kiemelte: Trianon legfőbb tapasztalata, hogy minden esetben ki kell állni a nemzeti érdekért, mert akik ezt nem tették meg, akik a nyugati nagyhatalmak jóindulatában bíztak, akik távolmaradtak a tárgyalóasztaltól, akik nem vállalták fel a konfliktust, azok nem megerősítették, hanem legyengítették Magyarországot. A sajtótájékoztatón Schmidt Mária történész ugyanakkor arról beszélt: a háborús logikától átitatott száz éves magyarázatok akadályozzák, hogy sikeresek lehessünk a jelenben és a jövőben, mert olyan elfogult és hamis gondolati konstrukciókat tartanak életben, amelyek az együttműködés ellenében hatnak Közép-Európában.„Nincs más út, mint az összetartozás” – Trianon, amiért a harang szól
Trianon gyalázatának 100. évfordulója van az idén. Az emlékév keretén belül számos megemlékezést tartottak szerte a magyarlakta területeken. Megjelent néhány jeles kiadvány is, amelyekben a példátlan országvesztés/országrablás egyes ismert, vagy kevésbé ismert részletei láttak napvilágot. Nagyszerű könyvet ajánlok most olvasóink figyelmébe: egy, a Matyóföldön nemrégiben megjelenő kötetet, amelynek számos különlegessége van.Kövér László: aki nem akar gyereket vállalni, az önfelszámolás útjára lép
Portálunk is beszámolt arról, hogy leleplezték a tragikus sorsú gróf Tisza István egykori miniszterelnök szobrát Cégénydányádon. Az avatáson részt vett Kövér László, aki méltatta a tragikus sorsú politikust, és személyével kapcsolatban elmondta, hogy Tisza István alakját még nem sikerült a fiatalabb generációk körében ismertté tenni. Az Országgyűlés elnöke a szoboravatás apropóján interjút adott a szon.hu Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hírportálnak, amelyet az index.hu szemlézett.Schmidt Mária: A Trianon után eltelt száz év élni akarásunk bizonyítéka (PS-VIDEÓ)
Ez a száz év, ami eltelt sok nehézséggel, sok tragédiával együtt is az összetartozásunkról, az élni akarásunkról, az egymás iránti szeretetünkről és arról a teljesítményről szól, amire mindannyian büszkék lehetünk – nyilatkozta a Trianon 100. évfordulója alkalmából kibocsátott bélyegsorozat ünnepélyes hétfői bemutatóján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója a portálunknak adott interjúban a román választási eredményekkel kapcsolatban kitért arra, a Momentum Mozgalomnak nem az első baklövése, hogy egy román párt támogatására sarkallta a szavazókat.Ajánljuk még