trianon
A felejtés bére
Az ország kétharmada: egy nap híján 99 évvel ezelőtt éppen ekkora arányú magyar föld sorsáról készültek döntést hozni idegen országból érkezett idegen szívek és idegen kezek. 99 éve Magyarországot modern kori Prométheusszá átkozták, akinek a szívét a sas minden nap tépi. 9 éve viszont egy másik kétharmadnak beiktatása után első dolga volt ezt - amennyire az intézményi keretek között lehetséges - jóvá tenni.Ki nyer ma?
Személy szerint nagyon unom az állandó "magára alakította a Fidesz Magyarországot" siralmakat. Persze, nehéz lehet úgy élni, hogy a baloldal kormányzása idején semmilyen érdemi reformot nem hajtott végre, olyanokat legalábbis nem, amelyeknek az ország hasznát látta volna. Metódusuk lényege most sem a választások megnyerése, ezekkel a kvalitásokkal és a választók szabad döntésének hátráltató tényezőjével az nem is menne. A voksolás eredményének megkérdőjelezése a módszer.Ilyen lesz a Trianon-emlékmű, és ilyen a baloldali szellemiség
Egyre közelebb kerülünk ahhoz az évfordulóhoz, amelyet szeretni egyáltalán nem lehet, de önmagát áltatja az is, aki el akarja felejteni az egészet. Trianon megkerülhetetlen: nemcsak lelki és érzelmi, de társadalmi és gazdasági szempontból is a trianoni Magyarországon élünk. Ez nem a magunk mögött hagyott múlt, hanem a jelenkorunk. Ezért van szükség emlékműre, mert a százéves évfordulón már igazán kezdeni kell valamit ezzel a felmérhetetlenül nehéz örökséggel. A tervek szerint az emlékmű 2020. május 31-én, négy nappal az évforduló előtt állni, azaz inkább feküdni fog. És Nagy Blanka is megszólalt.Lezsák Sándor: Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból
A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 95. évfordulójára emlékeztek vasárnap Somoskőújfalun. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nógrád megyei falu díszpolgára az ünnepségen úgy fogalmazott: Somoskőújfalun feltámadás lett a trianoni gyászból.Sajtóklub: A vörösterror ágyazott meg Trianonnak, a többség joga, hogy helyreállítsa az emlékművét
Teljes mértékben tiszteletben tartjuk a kisebbségek jogát az emlékezésre és az emlékművek állítására, de ők is tartsák tiszteletben a többség jogát erre – mondta Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a legutóbbi Sajtóklubban, ahol a műsorvezető Bayer Zsolt arról kérdezte őt és Huth Gergelyt, illetve Szentesi Zöldi Lászlót (a videón 29:50-től), hogy miért őrjöng az Index.hu a vörösterror áldozatainak emlékművének helyreállítása miatt. Az eredetileg 1934-ben felállított emlékmű az „A nemzet vértanúinak, 1918-19” feliratot viselte. A műsorban elhangzott: végre helyreáll a történelem, hiszen a kommunista ősbűnnek végre lesz emlékműve, Nagy Imre szobra pedig Marx és Engels egykori monumentális szobra helyére kerülhet a Jászai Mari térre.A német sajtó véletlenül igazat írt a centenáriumról, Románia vérig sértődött
A román külügyminisztérium sajtóközleményben fejezte ki felháborodását kedden, amiért a dpa német hírügynökség és - ennek alapján - a ZDF közszolgálati televízió megítélésük szerint "a történelmi tényeket elferdítve" tudósított a román centenáriumról. A román nemzeti ünnepről a dpa "Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli" címmel adott ki háttéranyagot, amelynek címsorában "korábbi magyar tartományként" említi Erdélyt.Ajánljuk még














