trócsányi lászló
A szerb kormányfő örül Trócsányi László biztosi jelölésének
Jó hírnek nevezte Ana Brnabić szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, mert – Brnabić szerint – olyan biztos kerül erre a posztra, aki elkötelezett bővítéspárti országból származik.Elemző: A magyar érdekérvényesítés soha nem működött olyan jól, mint most az EU-ban
Soha nem működött olyan jól a magyar érdekérvényesítés az Európai Unióban, mint most – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.Dobrev kikotyogta az uniós neobolsevikok új varázsszavát: gyerekminimum
Gyurcsányné szereti felhívni magára a figyelmet; nem csodálkozhatunk semmilyen demagóg szólamon vagy gyalázkodáson sem, mely a szájából elhangzik. Dobrev tegnap az ATV műsorában villant meg, ahol magabiztosan állította Fekete-Győr András véleményével szemben, hogy az ellenzék több polgármestert adhat majd Budapesten, mint a kormánypártok. Ezen kívül beleszállt Trócsányi Lászlóba is, de ezzel még nem ért véget az esti show, hiszen Gyurcsányné a dagályos, hetvenes éveket idéző semmitmondó szónoklata közepette kinyögte a varázszót, amire Magyarországnak és Európának szüksége van: gyerekminimum. Az önkínzók számára a videón 7 perc 20 másodpercnél nézhető meg az idézett rész, a nemzetellenes tervek főszakácsainak új bombasztikus ötlete.Máris szervezkedik a baloldal Trócsányi ellen – 2019 „Trump még elnökjelölt se lehet”-díjasa a DK!
Ahogy az várható volt, a magyarországi baloldal továbbra is élen jár abban, hogy Magyarország helyzetét nehezítse az európai porondon. Ujhelyi István, az EP-választáson csúnyát bukó, ennek ellenére a pártból egyedüliként brüsszeli mandátumot kapó MSZP-s képviselő – momentumos társaihoz hasonlóan – máris kijelentette, hogy nem szavazza meg egy olyan Európai Bizottság felállítását, amelyben Trócsányi László pozíciót kaphat. Azt pedig különösen nehezen viseli, hogy a magyar jelölt a kormány által kívánt pozíciót kaphatja meg, a legnagyobb égést viszont a DK produkálta, amely már tegnap este megünnepelte ennek az ellenkezőjét.A kormány új korszakot vár az unió bevándorláspolitikájában
A magyar kormány új korszakot vár az unió bevándorláspolitikájában – reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének keddi bejelentésére, hogy Trócsányi Lászlónak szánja a bővítés- és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztosi posztot.A bővítésért és a szomszédságpolitikáért felelhet az új magyar uniós biztos
Megvan az új Európai Bizottság névsora; ma mutatta be Ursula von der Leyen. A bizottsági elnök méltányosan döntött, hiszen a magyar szempontból fontos, bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős szakterületet bízná Trócsányi Lászlóra az elkövetkező öt évben, azt, amelyet Orbán Viktor eleve kért neki.Az Alapjogokért Központ szerint Trócsányi László kiváló jelölt az Európai Bizottságba
Trócsányi László volt igazságügyi miniszter kiválóan alkalmas jelölt az európai bizottsági tagságra – jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden reggel.Üdvözölte a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja, hogy hivatalosan uniós biztosjelölt lett Trócsányi László
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja üdvözölte az Európai Bizottság megválasztott elnökének, Ursula von der Leyennek hétfői döntését, amely szerint Trócsányi László fideszes EP-képviselő hivatalosan Magyarország európai uniós biztosjelöltje lett. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Von der Leyen döntése komoly eredmény, mivel a bevándorláspárti erők mindent megtettek, hogy megakadályozzák Trócsányi László jelölését, de kísérletük kudarcot vallott.Ajánljuk még
















