trócsányi lászló
Trócsányi négyszemközt egyeztetett von der Leyennel
Trócsányi László ma négyszemközt egyeztetett Ursula von der Leyennel Brüsszelben - írja a Magyar Nemzet."Új csatárt igazolt" a kormány - Kinevezték az új igazságügyi minisztert
A köztársasági elnök kinevezte Varga Juditot az igazságügyi tárca élére. Varga Judit csütörtökön esküt tesz az Országgyűlésben. Varga Judit, aki eddig a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára volt, az Európai Parlamentbe bejutott Trócsányi László utódja lesz az igazságügyi tárca élén.A Fidesz-KDNP listavezetője optimista a részvételt és a várható eredményt illetően
Trócsányi László rövid nyilatkozatában azt mondta: úgy gondolja, sokan fognak elmenni szavazni; az EP-választás tétjét sikerült elmondani a választópolgároknak.Trócsányi: Véget ért a tanulókorszakunk az EU-ban
Az elmúlt tizenöt év Magyarországot és más közép-európai államokat is megtanított arra, miként tárgyaljanak az európai színtéren, azaz véget ért a tanulókorszakunk – jelentette ki a Demokrata szerdai lapszámában megjelent interjúban Trócsányi László. Az igazságügyi miniszter hozzátette: ez abból is lemérhető, hogy az utóbbi időben a magyar kormány számtalan olyan intézkedést hozott, amely Európában is nyitott kérdés, a nyugati társadalmakat is foglalkoztatja, sokan mégsem örülnek a vitának ezekről a problémákról. Úgy vélte, a nyugati politikai elit egyes képviselői azt szeretnék, ha a 2004-ben csatlakozott országok inkább a „nyomon követés” politikáját alkalmaznák.Trócsányi: Az Alkotmánybíróság előtt van az OBH elnöke és az OBT közötti konfliktus ügye
Az Alkotmánybíróság előtt van az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügye - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter kedd este az MTI-vel.Trócsányi a Le Figarónak: Európának szüksége van Magyarországra, Magyarországnak pedig Európára
A Kelet és Nyugat közötti mélyebb hasadás kialakulását kívánja megakadályozni Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti választási listavezetője, akit európai bizottsági tagságra is jelöltek. Az igazságügy-miniszter erről a Le Figaro című francia mértékadó jobboldali napilapnak beszélt, amely csütörtökön közölte az interjút. Trócsányi László szerint Európának szüksége van Magyarországra, Magyarországnak pedig Európára.Igazságügyi minisztérium: Tárgytalanná váltak a Velencei Bizottság kritikái
Az Igazságügyi Minisztérium üdvözli, hogy az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság jelentése a magyar közigazgatási bírósági törvényekről leszögezi: „a törvénymódosító javaslat elfogadása esetén kritikáinak egy része tárgytalanná válik”.Trócsányi László: Semmi sem veszélyezteti a bírák függetlenségét
Az igazságügyi miniszter szerint az önálló közigazgatási testület a jogvédelmet erősíti; Trócsányi László szerint a Velencei Bizottság kiegyensúlyozott, a magyar kormány céljait és erőfeszítéseit is értékelő jelentést fogadott el a közigazgatási bíróságok önállósulásáról - írta a Magyar Nemzet.Az MSZP követeli Trócsányi eltávolítását az EP-listáról
Az MSZP azt követeli, hogy a Fidesz vetesse le Trócsányi Lászlót az európai parlamenti választási listáról - jelentette ki Bihal Dávid, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten. Az Európai Unión belül a Fidesz árulóvá tette hazánkat - jelentette ki.Ajánljuk még
















