tüntetés
Rendkívüli tanácskozást tartanak az EU tagállamok vezetői a fehérorosz helyzet miatt
Az uniós tagállamok vezetői szerda délelőtt rendkívüli tanácskozást tartanak a fehérorosz válsággal kapcsolatban – jelentette be a Twitteren Charles Michel, a 27 EU-ország állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke.Itt van minden infó a fehérorosz elnökválasztásról (PS-Összefoglaló!)
Múlt vasárnap tartottak elnökválasztást Fehéroroszországban, ahol a hivatalos adatok szerint a 26 éve regnáló elnök, Aljakszandr Lukasenka győzött. Az eredményt azonban nem fogadták túl lelkesen Minszkben, ahol utcai zavargások kezdődtek, melynek során a rohamrendőrök rendszeresen szembekerültek a tüntetőkkel, akiket könnygázzal és gumilövedékkel próbáltak feloszlatni. Egyes sajtójelentések szerint a rendőrök parancsot kaptak arra is, hogy ha szükséges, használjanak éles lőszert. Az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja egy hétfőn közzétett videoüzenetében kijelentette, készen áll, hogy vállalja a felelősséget és vezesse Fehéroroszországot, bár ezt némiképpen nehezíti, hogy Litvániába menekült. A választás győzteseként ismét hatalomra került Lukasenka azonban egyáltalán nem tűnik úgy, mint aki szívesen átadná a helyét, sőt, azt is leszögezte, hogy új választásokat egészen biztosan nem írnak ki – bár ezt több uniós tagállam is sürgette volna. Közben Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország a lengyel álláspontot támogatja, mely szerint meg kellene ismételni a fehéroroszországi választásokat.Fehéroroszországban ismét több ezren tüntetnek a Függetlenség terén
Több ezer tüntető vonult pénteken, a hivatalos végeredmény közzétételét követően a minszki Függetlenség terére, a fehérorosz kormány székházához, hogy tiltakozzanak Aljakszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök általuk el nem fogadott választási győzelme ellen.Fehérorosz elnökválasztás – Elítélte a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépést az ENSZ emberi jogi főbiztosa
Elítélte a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépést az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Michelle Bachelet közölte: értesüléseik szerint a fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmazott, gumilövedékeket, vízágyúkat és villanógránátokat vetett be a megmozdulások résztvevői ellen.Lövöldözés, fosztogatás Chicagóban, több mint száz embert tartóztattak le
Tömeges fosztogatás kezdődött, amely órákon át tartó lövöldözésbe torkollott Chicagóban, ahol helyi idő szerint hétfő délelőtt több mint száz embert vettek őrizetbe. A város elegáns üzleti negyedében randalírozók ablakokat törtek be, üzleteket fosztottak ki és nekitámadtak a kivonuló rendőröknek.A rendőrség mellett tüntettek Seattle-ben is
Lassan magához térni látszik az amerikai közvélemény. Miután Fort Collinsban a rendőrséget támogató tüntetők kiverték az Antifa aktivistáit városukból, a Black Lives Matter-mozgalom egyik központjának számító Seattle-ben rendeztek rendőrpárti tüntetést a helyiek. A városháza előtt tüntetők százai vonultak fel, hogy ezzel mutassák ki támogatásukat a helyi rendőrség irányába – számolt be a Breitbart.A rendőrséget támogató civilek verték ki az Antifákat egy amerikai városból
Egy amerikai városban a rendőrség mellett tüntettek a lakók, és bár később megjelentek ellentüntetők is, ők erősen alulmaradtak a rendőrpártiakkal szemben. Az egyik résztvevő szerint semmi szükségük sincs az Antifa jelenlétére a városban, ezért is akarták kitessékelni őket onnan – számolt be a V4NA.Bejrúti robbanás – Tüntetők megrohamozták a libanoni külügyminisztériumot (Frissítve: előrehozott választást szorgalmaz a kormányfő)
Nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg a libanoni külügyminisztérium épületét Bejrútban, amelyet kikiáltottak a forradalom főhadiszállásának. A tévében élőben közvetített támadást akkor hajtották végre, amikor a biztonsági erők nagy erőkkel vonultak fel a belvárosban, ahol több ezer tiltakozó követelte a politikai elit távozását. Az ottani összecsapásoknak a libanoni vöröskereszt szerint százharminc sebesültje van.Ajánljuk még

















