turizmus
„Day & Night” challenge – Rendőrök mutatják meg az ország legszebb pontjait (VIDEÓ)
A budapesti rendőrök kihívták a megyei főkapitányságokat, hogy egy videóban mutassák be megyéik legszebb részeit nappal és éjjel – írja a police.hu szerdai közleményében. Mint hozzátették, a kihívás azért is készül, hogy a rendőrök így népszerűsítsék a belföldi turizmust, megmutatva az ország legszebb pontjait.Hárommilliárd forintos keretösszeggel indul el a nyári Diákmunka program
A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésre számítanak. A program keretében önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott munkára jelentkezhetnek.Görögország várja a külföldi turistákat
Görögországban mintegy 700 ezer ember dolgozik az idegenforgalomban, amelynek a részesedése a görög GDP-ben mintegy húszszázalékos, ezért a gazdaság talpra állítása szempontjából nagy jelentősége van az ágazatnak. Görögország alig két éve lábalt ki a tízéves adósságválságból. Tavaly mintegy 33 millió turista kereste fel a földközi-tengeri országot, amiből 19 milliárd eurós bevételre tettek szert, ezért létkérdés az ország számára a turizmus újraindítása.A németek attól tartanak, hogy a járvány fellángolását okozza majd a nyaralási szezon
A koronavírus-járvány németországi fellángolásának veszélyét hordozza magában a nyaralási szezon a kórokozó behurcolásának kockázata miatt - emelte ki a német kancelláriaminiszter egy vasárnapi nyilatkozatában azzal kapcsolatban, hogy a kormány 26 ország esetében visszavonja az utazástól eltanácsoló figyelmeztetését.Bóka István: A kormány a Balaton mellett áll
Balatonfüred polgármestere szerint soha nem érkezett még ilyen volumenű fejlesztési forrás a tóhoz. A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy a tavaszi visszaesést követően egyre erősödik az idegenforgalom Balatonfüreden. A városi szálláshely-szolgáltatók adatai szerint júliusra és augusztusra is egyre több foglalás érkezik.Ezrével érkeznek a pályázatok a Kisfaludy-programba
Több tízezer kisebb szálláshely fogadja az utazókat a vidéki turizmusban, ahol a szolgáltatások korszerűsítésére, a szobák felújítására történelmi jelentőségű pályázati kiírás jelent meg június elején. A Kisfaludy-programban a kormány a családi és kisvállalkozásokat, a szobakiadó magánszemélyeket támogatja hatvanmilliárd forint keretösszegű pályázatával, amelyre egy hét alatt több, mint tizenkétezren nyújtottak be igényt, legtöbben a húsz leglátogatottabb vidéki településről – ismerteti a szombati Magyar Nemzet.Augusztus végéig meghosszabbítják a németek az EU-n kívüli országokra kiadott utazási figyelmeztetést
A német kormány augusztus végéig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt az Európai Unión (EU), a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra kiadott utazási figyelmeztetését - jelentette hírportálján kedden a Der Spiegel. A hírmagazin értesülése szerint a külön intézkedés nélkül június 15-én lejáró figyelmeztetést augusztus 31-ig hosszabbítják meg.Három éven belül megújul a Citadella és környezete
Szerethető, új találkozási pontként és közösségi térként fog megnyílni az átfogó rekonstrukción áteső, hosszú évtizedek óta elhanyagolt Citadella erőd és közvetlen környezete - mondta el az erőd hétfői sajtóbejárásán a projekt kormánybiztosa. Fodor Gergely hangsúlyozta, hogy a Citadella most kezdődő megújításával sok évtizedes adósságot törlesztenek, de észszerű és megvalósítható tervekkel készülnek: az erődben a magyarság szabadságküzdelmeire emlékező, hiánypótló múzeumot és Budapest egyik legszebb közparkját alakítják ki.Vajon minek kell Szombathely ellenzéki polgármesterének négymilliárdos szálloda, amikor a meglévőkben is csak lézengenek a vendégek?
Vajon minek építene még egy szállodát egy önkormányzat, pláne egy olyan városban, ahol kevés a turisztikai attrakció – tehetjük fel joggal a kérdést. Nekünk ezidáig csak egyetlen okot sikerült találnunk, mégpedig azt, hogy a nagyberuházásoknál lehet a legkönnyebben ügyeskedni a számokkal, és egy milliárdos szállodaépítés, valamint annak a működtetése kiváló lehetőség arra, hogy zsíros megbízásokkal és állásokkal fizesse ki egy polgármester az alattvalóit. Arról már több cikkben is beszámoltunk, miként osztja a közpénzt Szombathely októberben megválasztott ellenzéki polgármestere, Nemény András a megbízható elvtársaknak, családtagjaiknak, na meg az áruló ex-fideszeseknek. Most azt is megtudtuk, miből gyarapítanák a városkasszát, hogy legyen miből még bőkezűbben adakozni. A birtokunkba került egy levél, amelyet Nemény András írt Orbán Viktor miniszterelnöknek és amelyben kétmilliárd forint támogatást kér egy 102 szobával rendelkező, 4 csillagos wellnesshotel felépítéséhez. Az összesen négymilliárdos beruházás terve még évekkel ezelőtt vetődött fel, a korábbi városvezetés alatt. Csakhogy azóta szinte minden körülmény megváltozott. Többek között tavaly decemberben elővásárlási jogával élve az önkormányzat potom 400 millióért hozzájuthatott volna a neves Savaria Hotel épületéhez, ami akkor Neménynek annak ellenére sem kellett, hogy választási kampányában ígéretet tett a szálló a város általi megvásárlására és megmentésére.Ajánljuk még

















