turizmus
A bevándorlás tönkretenné a biztonságot, a turizmust és a gazdaságot is
A bevándorlás tönkretenné a biztonságot, a turizmust és a gazdaságot is - reagált a Fidesz Guller Zoltán nyilatkozatára. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira hivatkozva elmondta, hogy a turizmus az elmúlt években folyamatosan bővült, 2010-hez képest a vendégek száma másfélszeresére nőtt, a szálláshelyek árbevétele pedig megduplázódott. Ez az eredmény többek között annak köszönhető, hogy egyre több külföldi keresi fel a biztonságos és folyamatosan fejlődő Magyarországot, valamint egyre több magyar család engedheti meg magának, hogy üdülésre költsön.Guller Zoltán: Újabb 40 milliárd forint értékben indulnak turisztikai fejlesztések országszerte
Újabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország négy kiemelt turisztikai térségében - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán Veszprémben.Szijjártó Péter Budapesten fogadta a spanyol külügyminisztert
Spanyolország fontos partnere Magyarországnak, hiszen mindkét állam tagja ugyanannak a politikai, illetve védelmi szövetségnek: az Európai Uniónak (EU), valamint az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, miután hivatalában fogadta Josep Borrellt, Spanyolország külügy-, európai uniós és együttműködési miniszterét.KPMG: Túlzott turistaáradat kezd eluralkodni Magyarországon
Magyarországra egyelőre nem jellemző a helyiek életminőségét és a természeti értékeket veszélyeztető túlzott turistaáradat (overtourism), de jelei már vannak, ezért időben fel kell készülni megelőzésére, kezelésére - hangsúlyozta a KPMG könyvvizsgáló és tanácsadó társaság tanulmányában.Pro Turismo-díjat kapott a Nanushka tervezője
Pro Turismo-díjat kapott Sándor Szandra, a Nanushka tervezője. A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését kapta meg kedden este Sándor Szandra, a Nanushka tervezője. A fiatal tervező méltán került díjazásra, hiszen a Nanushka márka sikerével felrakta Magyarországot és a hazai ruhagyártást a divatvilág nemzetközi térképére.Orbán: A turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos
Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik legbiztonságosabb Európában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Turizmus Summit 2018 konferencián kedden Budapesten, ahol Pro Turismo-díjjal ismerték el a turizmusban kiemelkedő szakembereket, és bemutatták Magyarország új országmárkáját.Szijjártó szerint gazdasági érdek, hogy minél több turista érkezzen Magyarországra
Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) előállításából a turizmus egyre nagyobb részt vállal, ezért az országnak az a gazdasági érdeke, hogy az ide irányuló turistaforgalmat folyamatosan növelje - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.Orbán Kirgizisztánban: Európában úgy tekintenek Magyarországra, mint a legnyugatibb keleti népre
Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfővel tárgyalt kedden Orbán Viktor miniszterelnök Biskekben, aki a találkozón kijelentette, személyes kiváltságnak érzi, hogy ő lehet az első magyar kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz a közép-ázsiai országban.Ajánljuk még

















