turizmus
Ismét kolbászból volt a kerítés Fonyódon
Harminckét csapat sorakozott fel a töltők mögött a kilencedik, pénteken kezdődött, és vasárnapig tartó Fonyódi Kolbászfesztiválon, ahol konyakos és burgonyás kolbász is készült. Az esemény a téli időszakban a Balaton környékének legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, helyszíne, a Zákányi Kálmán Sportcsarnok megtelt érdeklődőkkel.MTÜ: csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban
Hosszú távon csak a biztonságos országok maradhatnak versenyképesek a turizmusban, mivel az úti célok kiválasztásánál ma már ez az egyik legfontosabb szempont - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.Csökkenteni akarják a turisták özönét a szlovéniai Bledben
Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által is közkedvelt szlovéniai üdülőhely, Bled idegenforgalmi szövetségének új vezetője.Újjáépítik 2021-re a Velencei tó környezetét
Tizennégy milliárd forintos európai uniós támogatásból elkezdődik a Velencei-tó partfalának komplex felújítása, a tó vízminőségének javítása, a part menti területek természet-közeli állapotának biztosítása, illetve a környezettudatos rehabilitációja. A csütörtöki, gárdonyi projektnyitó rendezvényen Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos Fejér megye legnagyobb beruházásának nevezte a beruházást, hiszen a megye Top-forrásaira összesen harminchatmilliárd áll rendelkezésre.A terrorveszély ellenére növekszik az európai nagyvárosok turistaforgalma
Nem vetették vissza a turistaforgalmat a terrorista merényletek az érintett európai nagyvárosokban - derül ki egy idegenforgalmi jelentésből.A fokozódó európai migrációs nyomás hatása: a biztonságos Magyarország képe felértékelődik
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az Európai Uniónak (EU) szakítania kellene eddigi migrációs politikájával, és nem szabadna fő feladatának tekinteni a "Soros-terv végrehajtását", vagyis azt, hogy minél nagyobb számban és szervezetten érkezzenek illegális határátlépők Európába.Vandalizmussal tiltakoznak a tömegturizmus ellen Barcelonában és Palma városában
Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom; az El País című napilap csütörtökön számolt be arról, hogy a csoport tagjai az elmúlt hónapokban szállodákat rongáltak meg Barcelonában, és egy étterem vendégeit zaklatták a mallorcai Palma városában, egyéb akcióik mellett.Ajánljuk még

















